You are currently viewing Vogel Adrienn Az Év női autóversenyzője

Vogel Adrienn Az Év női autóversenyzője

  • Post category:Rallye
  • Reading time:2 perc olvasási idő

Az idén a rali-Európa-bajnokságban (FIA ERC) szereplő Vogel Adrienn lett az Év magyar női autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján.

A 2020-ban a Roger Racing Team és a cseh Orsák Rallysporttal közösen induló pilóta navigátorával, Notheisz Ivettel hetedik helyen zárta az Európa-bajnokság ERC3-as kategóriáját a 30 induló közül. 2018 után ez már a második alkalom, hogy elnyerte az Autósport és Formula Magazin díját, korábban pályaversenyzésben elért eredményei, most pedig a raliban bemutatott teljesítménye alapján.

 

“Nagyon örülök az elismerésnek, főleg, hogy egy ilyen nehéz és kiszámíthatatlan évet zárunk vele. A partnereimnek és a csapatunknak köszönhetően három Eb-futamon is indulni tudtunk, ezek mellett hazai és régióbeli versenyeken is ott voltunk, rengeteg tapasztalatot szereztünk. Reméljük, hogy jövőre tovább tudjuk gyarapítani a megtett versenykilométereket, és még többet tudunk majd meg a raliról és magunkról is, mert szeretnénk még tovább és tovább fejlődni. Köszönöm az Autósport és Formula Magazinnak az elismerést, a partnereknek, a Roger Racing Teamnek és az Orsák Rallysportnak a munkát, a szurkolóknak pedig a folyamatos biztatást” – mondta Vogel Adrienn.

 

Az Autósport és Formula Magazin főszerkesztője, Bethlen Tamás is gratulált Adrinak.

 

“Örülünk neki, hogy ebben a megterhelő és kiszámíthatatlan évben ilyen sok remek magyar autóversenyző is indulni tudott a különböző sorozatokban, annak pedig különösen örülünk, hogy nők is képviseltetik magukat ebben a nehéz sportágban. Vogel Adrienn évek óta az élvonalban van, idei hetedik helyezése élete első rali-Eb-s szezonjában pedig magáért beszél. Gratulálunk neki az elismeréshez.”

 

A koronavírus világjárvány miatt intézkedések értelmében a hagyományos TOP50 magyar autóversenyző gála idén elmarad.