You are currently viewing Újabb dobogó Vogel Adriéknak a Peugeot kupában

Újabb dobogó Vogel Adriéknak a Peugeot kupában

  • Post category:Rallye
  • Reading time:2 perc olvasási idő

Harmadik helyen zárta az Ózd-Eger Rally-t a Hungarian Peugeot 208 Cupban Vogel Adrienn és navigátora Notheisz Ivett.

 

A női páros végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a Boldogkő Rally után a bajnokság második versenyén is harmadik helyen ért célba úgy, hogy többször is második-harmadik helyen fejeztek be egy-egy gyorsaságit. Az ismeretlen pályák adta kihívások mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük, de az utolsó pillanatig harcoltak a dobogóért.

 

“Már a pénteki nyitónapon kijutott nekünk izgalomból, egy vasúti átjáró tilos jelzésénél ugyanis rengeteg időt vesztettünk etapon, így futópercre értünk a prológra. Még a rajtban is remegett a lábam, annyira izgultam az esetleges kikésés miatt, de végül időben ott voltunk. Ez volt az első alkalom, hogy salakon mentem, a második körre sikerült is kitapasztalni a fékhatást és a tapadást. Szombaton az utolsó gyorsra leszakadt az ég, a komplett mezőny slicken ment át a vizen, nagyon észnél kellett lenni. A vasárnapot is nagyon élveztük, nagyon sokat tanultunk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy meglett a dobogó” – mondta Vogel Adri a céldobogó után.

 

“Fantasztikus volt újra nézők előtt versenyezni, mindenhol rengeteg szurkoló biztatott minket. Nagyon köszönjük nekik és azoknak is, akik otthonról követték figyelemmel a versenyt. Ugyancsak köszönjük a támogatást a partnereinknek, a Tagai Teamnek és a Roger Racing Teamnek pedig a nagyszerű munkát” – zárta az összefoglalót Vogel Adri.

 

Szöveg forrása: Roger Racing Team

Képek forrása: Csatlós Norbert és Sári Péter