Új kihívás egy legendás régi pályán

Egy legendás pályán folytatja az idei bajnoki szezonját a Gender Racing Team ezen a hétvégén, a csehországi Brnoban. 

A Csehszlovákia első elnökéről, Tomáš Garrigue Masarykról elnevezett tradicionális versenypályához is már rengeteg sportélmény fűzi a GRT csapatát. Ezen a bajnoki hétvégén futamgyőzelemért szeretne harcolni a csapat Szabó Nikolas-szal a volán mögött.

Masaryk Racing Days, 2.-5.9.2021, Brno Circuit, Foto: Dirk Hartung / Agentur Autosport.at

A közel öt és fél kilométeres, komoly szintkülönbségeket tartalmazó pálya minden szakágban kemény kihívásokkal szolgál a versenyzők számára. Például sokáig rendezték itt Kelet-Európa MOTO GP futamát is.

Nikolas a Slovakiaringen elért bíztató hazai részeredmények után motiváltan készül a következő bajnoki fordulóra az izgalmas vonalvezetésű versenypályán és amolyan bemelegítésként a napokban három futamgyőzelemmel hangolódott az F3-as versenyhétvégére Trinec-ben, a szlovák gokart bajnokságban a Rotax DD2 kategóriában.

A csapat a tervek szerint maximálisan szeretné kihasználni a csütörtöki nap tesztelési lehetőségeit a beállítások tökéletesítésére, hogy versenyzőjük az időmérőn már minél jobb eséllyel támadhasson a pole pozícióért folytatott küzdelemben. Erre négy alkalommal lesz lehetőség a nyitónapon. Pénteken már csak egy szabadedzésre kerül sor, majd délután küzdhet meg a mezőny az első versenyfutam rajtrácsának helyeiért. Szombaton a hétvége első versenyfutamára délelőtt kerül sor. A vasárnapi versenynap nem igazán ad lehetőséget a legkisebb hibára sem a feszített időbeosztásával, hiszen a napi program reggel a második futam időmérő edzésével kezdődik, majd kicsivel dél előtt kerül sor a második versenyfutamra.

Masaryk Racing Days, 2.-5.9.2021, Brno Circuit, Foto: Dirk Hartung / Agentur Autosport.at

Gender Tamás csapatfőnök bizakodva várja a versenyhétvégét:

„ Valóban nagyon szeretjük ezt a nagyszerű hangulatú, tradicionális helyszínt. Mindig egy plusz töltést ad a csapat számára, ha olyan pályán versenyezhetünk, amelynek sok-sok évtizedes sporttörténelme van. A Brno-i aszfaltcsík is abszolút ezek közé tartozik. Annak ellenére, hogy az idei év a versenytechnika szempontjából sajnos nem túl ideálisan alakult, nagyon-nagyon büszke vagyok a csapatra és az idei szezonban elért részeredményekre, dobogós helyezésekre, valamint a sokszor igen komoly küzdelmek és kihívások árán megszerzett értékes bajnoki pontokra. A csapatban a fiúk tényleg erőn felül megtettek és megtesznek mindent, hogy a technikánk minél versenyképesebb legyen. Az év folyamán szerencsére folyamatosan látszik egy felfelé ívelő tendencia és nagyon bízom benne, hogy ezen a bajnoki fordulón már végre tényleg eséllyel harcolhatunk egy futamgyőzelemért!

A kissé távolabbi helyszín ellenére erre a versenyhétvégére is nagy szeretettel invitálom a hazai szurkolókat is, hiszen minden pályán szívesen látja a GRT az autósport szerelmeseit, valamint ezen a helyszínen még egy számunkra is különleges autósportélményhez is hozzájuthatnak! A korábbi évtizedek F1-es és Forma 3000-es versenyautóit felvonultató BOSS GP bajnoki fordulóját is megrendezik, ami látványban és hangban is az F1 egyik legvirágzóbb időszakának vegytiszta sportélményét nyújtja!”

– Gender Racing Team –

Megosztás