Új csapat, új remények!

Beszélgetés a 13 éves Nagy Benjámin, junior kategóriás gokart versenyzővel.

Beni a  2016-os Országos Gokart Bajnokságban és a (CEE – BNL-ben) fog az idén versenyezni , a Kecskeméti Motorsport Egyesületben színeiben.

Csapatfőnök: Birizdó Imre, szerelő: Karlik István – Pista Bá.

 

Mesélnél a gokartos pályafutásodról?

– Úgy kezdtem a gokartozást, hogy egy nagyon jó ismerősömnél – Arany Zsoltinál – láttam egy gokartot. Ekkor hét éves voltam.
Közben én gyűjtögettem a fém kétszáz forintosokat a “malacperselyembe” amiből végül is megvettem életem első gokartját.

Ezzel a Comer 100-as gokarttal kezdődött el a sportolói karrierem.

A Kiskunlacházi gokart pályán kezdtem el bontogatni a szárnyaimat.

Ott az egyik alkalommal versenybe keveredtem tizenéves gokart pilótákkal, és annyira nem vallottam szégyent, hogy Balogh Elek bácsi felfigyelt rám és édesapámnak javasolta, hogy “kezdj ezzel a gyerekkel valamit”, mert érzem benne tehetséget.

– Ezután beiratkoztam a Váci Gokart suliba, ahol két évet töltöttem el.

Nagyon jó barátságokat kötöttünk a leendő versenytársaimmal.

Ezalatt a két év alatt sok verseny tapasztalatot szereztem.

A srácokkal megbeszéltük, hogy elindulunk a Mezőhegyi Kupán, ahol már egy Rotax Max 125-ös gokarttal vettem részt. Ez 2012 körül volt.

A bajnokságot az előkelő második helyen végeztem.

2013-ban megnyertem a Mezőhegyi kupát, majd 2014-ben második lettem ebben a bajnokságban a Junior kategóriában.

2015-ben a Mezőhegyi kupát, a Jogász Kupát és a Gulyás Kupát is sikerült megnyernem Junior kategóriában Tony Kart vázas gokarttal.

2015-ben az országos Gokart Bajnokságban is részt vettem, és az ötödik helyen végeztem.

A CEE (Közép Európai Kupa) kupán tizenötödik lettem.

Ebben az évben sajnos sok technikai gondunk volt, főleg a kábelköteggel.

Összegezve a nyolc éve tartó gokartozásom: Nagyon sokat komolyodtam fejben, ez a nyolc év megtanított arra, hogy csak úgy tudok jó eredményt elérni, ha kitartóan dolgozok érte.

Ez az időszak megerősített fizikailag és mentálisan is.

2016-os terveid?

Országos Gokart Bajnokság (CEE – BNL) fogok indulni. A Mezőhegyi Kupán, Morva kupán is szeretnénk rajthoz állni.

Az Országos Gokart Bajnokságot szeretném megnyerni, minden erőmmel energiámmal azon leszek.

A CEE – BNL bajnokságokban az első ötben szeretnék végezni.

A Mezőhegyi és a Morva kupákban azért is indulok, hogy a nemzetközi versenyekre kellő felkészülés biztosítva legyen, de természetesen ott is odateszem magamat.

 

Köszönöm a támogatóim és a szüleim segítségét!

Nagy Beni Facebook oldala:  https://www.facebook.com/Benj%C3%A1min-Nagy-599828286805284/

 

– Hajósi Miklós –

www.hajoka.hu

Fotók: Hajósi Miklós – Nagy Család – M-Kart Racing Alapítvány

 

 
 
Megosztás