Okosan, tisztességgel helyt állni!

Interjú Farkas Kálmánnal a JG2 Racing team csapatvezetőjével, a hétégi HumanoIT Székesfehérvár Rallye2 2018 előtt.

Vasárnap jó pár gyors vár a fiaidra. Milyen szakaszok is ezek, mennyire fekszik ez az Opel Adamnak?
– Nézzük csak, Mikikém hogyan is lesz a hétvégénk, ilyenkor szerda délután. Mondhatom ezeknek a fiúknak, minden tanulógyorsnak számít! Pláne így, hogy csak az egyik gyors egy részén mentek valamikor a legények régen a MARB-on. Szerintem semmi probléma nincs egyik gyorssal sem, talán csak annyi, hogy vegyesen van benne igazi rally szakasz, és hosszú ötödik telibe abszolválható rész is, ami ugye az Opelnek nem tetszik. Ebből következik, hogyha nem akarod a motort szétpörgetni, akkor a kanyargósba kell sietni! A három felírással vagyunk hátrányba, az biztos, azokhoz képest, akik már voltak itt az elmúlt esztendőkbe. Arról nem is beszélve, hogy vannak, akik megyei lakosok, idevalósiak, és ügyesen mennek. A realitás az, hogy nagyon nagy előnyük van. A Zagyva Lajos biztos elől fog végezni, úgyhogy nem fogjuk erőltetni, ha nem sikerül jó időt menni. Még talán a fehér aszfalt lesz veszélyes, talán szárazon is, de rögtön életveszélyes amint leesik két csepp eső! A Csákberény vegyes, ott talán az útra, felhordott homokra kell figyelni.

Nem kis nyomás van most a pilótádon Tim Gáboron, hisz az ISEUM Rally-n, a VB-re sikerült ugrató mély nyomott hagyott benne és az Adamkába is sajnos. Átbeszélitek majd a Fehérvár rally gyorsait?
– Bizony átbeszéltük, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy okosan kell menni, mert több ilyen hibát nem véthetünk, ha éves pontvadászatban jó helyen akarunk végezni! Innentől kezdve be kell érni! Sajnos az Adamkát nagyon megviselte az ugrató! Tegnap megjött Németországból az összes cserés alkatrész, és kezdtük összerakni. Sajnos olyan bajok is vannak, amit nem gondoltunk. A motor is sérült, és mikor talpra állítottuk a futóművel, kasznival, akkor derült ki. Borzalmas hangok jönnek belőle! Még most fog kiderülni javítható-e, és van-e elég idő rá! Mit mondjak, minden percem tiszta izgalom! Gondolhatod, és két nap van hátra. Így most, ha megengeded rövidre fogom, mert indulni kell mindenképp a rally-n.

Egerben és Miskolcon aszfalton jól bizonyítottak a fiaid. Most milyen eredményt vársz tőlük?  
– Ezek után egyértelmű, hogy mit várok, el. Célba érni, pontot, szerezni, tisztesen, okosan helyt állni! A bajnokságban annyit elérni, hogy feljebb kell a negyedik helyről kerülni egy kicsit. Nyilván ez a többiek eredményétől függ. Az biztos, már látom, hogy tanuló év lesz, mert szokni kell az összes gyorsot, és megismerni az autó tudását. Mit bír, és mit nem, mire alkalmas, mire nem!  A rejtett hiba benne lehet még bárhol az Opelbe, mert három hét nem elég nekünk, hogy mindent revízió alá tegyük, de amit lehetett kicseréltünk. 
Pont ezért egy harmadik hely nagyon jó lenne, mert most nincs toppon a gép! 

Végezetül, mondom, nem fogjuk olcsón adni a bőrünk, már csak a nézők miatt sem, valamint a támogatókért sem akik: SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft., Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft., Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.

Köszönöm az interjút, most az a legfontosabb, hogy találkozzunk a pályákon! 

Farkas Kálmán Csap.vez!

– Hajósi Miklós –

 

 

 

Megosztás