Nagy Benjámin: Irány az Adria Karting Raceway!

A hétvégén Gokart Országos Bajnokság, Közép Európa Kupa kerül megrendezésre, ahol Rotax Max Junior kategóriában fog Nagy Beni indulni.

 

Benit kérdem a verseny előtt:

Adria International Kart Raceway 2016.03.25-27. Olaszország.

Nagy Benjámin
Kecskeméti Motorsport Egyesület
Tony Kart Gokart

 

Ausztriában voltál a múlt héten egy versenyen ahol harmadik lettél. Milyen céllal is vettél részt?
– Azzal a céllal indultam, hogy az Adriai versenyre kellő képen fel tudjak versenykörülmények között készülni. Egyszerre tizenketten rajtoltunk el, tizenöt kört kellett megtennünk. A rajt után az első futamban második helyen végeztem. Számomra egy nagyon jó küzdelem volt, mert egy helyi gokartossal nagyon jót versenyeztem.

A második futamban a gördülő rajt közben közénk ékelődött egy versenyző.
A sebesség különbség miatt hátulról nekünk jött és felemelkedett a levegőbe.
Én is kaptam az ütésből és kipördültem a rázókőre. Azért nem tudtam tovább folytatni a futamot mert leesett az ütközéstől a lánc a gokartról.
Összességében tartalmas versenyt tudhatok magam mögött.

 

Mit lehet tudni az Olasz versenyről?
– Szerdán hajnalban indulunk Adria International Kart Raceway pályára. Szerdán elfoglaljuk a szervizparkot, lesz szabadedzés is az nap. Az éles verseny vasárnap lesz. Időmérő előtti edzéssel kezdjük a napot, aztán lesz egy időmérő. Utána lesz két selejtező a nagy létszám miatt, és három futam vár rám.

 

Célom, hogy benne legyek az első tízben az abszolút értékelésben.

 

Köszönöm a támogatóim és a szüleim segítségét, FÉMALK Zrt.

– Hajósi Miklós –

www.hajoka.hu

Megosztás