Mi se tudtuk bevenni Egert!

Nagy várakozással tekintett a Ritmus ASE az Eger Ralira, bízva egy újabb futamgyőzelemben és további jó helyezésben.

Sajnos Klausz Kristófék rajthoz sem álltak, vevő érkezett az általuk eddig használt Fordra.  Egy jó hangulatú autóztatással hangolódtunk a versenyre a tesztek után, ahol egyik partnerünk dolgozóinak okozott felelejthetetlen élményeket Frici és Karcsi. A versenyen aztán mind Turánék, mind Vizelliék megjárták az árkot, ami mindkét párosnak több, mint 3 percébe került, így mindenki elveszítette az általa megcélzott helyezést.

 

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:

Miután Kristófék el sem tudtak indulni, nagyon bíztunk Friciben, hogy megismételhet a salgótarjáni helyezést. Erre meg volt minden esély, az autót remekül felkészítette ismét a Korda Racing és úgy gondoltuk, a pályák fekszenek a Volkswagen Polo R5-nek. Nem is volt gond az 1-es gyorson, Friciék 2. idővel kezdtek úgy, hogy egy féktárcsájuk eltört, így bíztunk benne, a sötétben, amit Frici nagyon kedvel, tudnak visszavágni. Sajnos azonban a nagy igyekezetbe hiba csúszott, egy felhordáson, ami az egész verseny alatt sok párosnak okozott problémát, felborultak. Mire meggyőződtek arról a sötétben, hogy nem történt nagy sérülés az autón, 3 percet veszítettek.

Sajnos így a dobogóról szőtt álmoknak befellegzett, de másnap, miután a Korda Racinges srácok újjá varázsolták az autót, Friciék pontszerző helyre szerettek volna zárkózni. Bár ez sem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettük volna, Frici az elején óvatos volt, mert kiderült, hogy a háta azért megsínylette a balesetet. Két kör kellet, mire kiheverte az esést és visszaszerezte az önbizalmát, ami nem volt könnyű, mivel annyira felhordásosak voltak a pályák. A utolsó körben azonban nagyjából tudta azt az eredményt hozni, amit szeretett volna egész nap és így az ORB 13. helye mellé a Power Stage 4. helye után is pontokat kapott!

Vizelli Karcsiék a 2. napi első gyorson estek be és bár az autó nem sérült, 3 perc volt, mire ki tudták őket szabadítani. Így a számukra kitűzött cél, a biztos pontszerzés nem sikerült, de legalább teljesítettek minden verseny kilométert, ami számukra most talán mindennél fontosabb.

Köszönjük a Korda Racingnek ismét a nagyszerű munkát és autókat!

A Ritmus ASE együttműködő partnerei:

Multifilm SFX kft, CS-Process Kft, Sun&Fun Holidays , Hetech Trend Kft, VPT Caravan, Multikomplex Budapest Kft/CATA/FALMEC, Autóflex Kft, Krisped Kft, Kft, , Droidx Kft, Sütödetech Kft, Airvent Zrt, ZFW Hortiservice Kft,  Villumen Kft, Aqua-Start Kft, RIWAX.

 

 

 

Megosztás