Kell egy kis visszafogottság!

Beszélgetés Farkas Kálmán csapatvezetővel az ISEUM Rally után, a Székesfehérvár Rally előtt.

Berényi László – Pap Tamás
Sztárt Alkot Kft – Opel Adam R2
Székesfehérvár Rallye – 2017.06.09-11.

Rég megülepedett az a por, amit felvert Berényi Laci a navigátorával és az Opel Adam-mal a szombathely környéki pályákon. Készültök gondolom a Székesfehérvár rallyra. Az ISEUM Rally-n Rallye2 6-os kategória harmadik és abszolút negyedik helyre kormányozták be az Opel Adam-ot. Mesélnél a portál olvasóknak, hogy 2017 első murva két versenynapját miként éltétek meg csapatoddal? Óriási harc volt az első négy versenyző között. Csomós – Vizelli – Jánosa és a fiúk között. Aztán megrázták magukat és a Káld – Vashosszúfalu majd kilenc kilométerén a Rallye2 mezőnyéből a leggyorsabbak voltak. Miként is sikerült ez a bravúr?

– Először azt hittük, hogy megvesszük az R2-est, aztán az kész. Királyat lehet vele menni, de nem így van. Magyar pályák nagyon változó felületűek, és a tele hosszú egyenessel. Más váltót áttételeket is kellett volna venni, az extra rövid helyett. Futóműnél pedig mindet, amit hozzá gyártanak. Cél, hogy ne kígyózzunk a gyorsokon végre, és ne hajítson el, mint egy-két versenytársat a legutóbbi versenyen. Csak mi annyit mentünk, hogy épp nem vágott be a susnyásba. Eredmény abszolút 4. hely, de jelentem, karcmentes az ADAMKA. Megvettük, az új gátlókat hozzá. Az új Opel, először látott igazi aszfaltra tervezett futóműveket, de mindenestől. Mit mondjak, örült is neki a kis huncut! Piszkosul kezd jól mozogni, igazán jól teszi-veszi magát a pályán. Rá kellett jönnünk, nem lehet spórolni. Mindenre azt az alkatrészt kell használni, amire megtervezték a versenyautót. Hasznos volt az beállításokat optimalizálni. Most pedig ehhez is frankón hozzá kell szokni. Miért? Mert bátorságot ad. Vakmerő leszel, mint egy tank. Azt hiszed mindenen átmész. Pedig határok itt is vannak. Csak nem érzed. Nos, mint a macska a karmait, próbálgatni kell ameddig nem jön a HOPP-HOP-HOPPPPPP!

Nincs mese kapaszkodni kell! Félre téve a viccet, nagyon jó lett a futómű. Nekünk tetszik, bár bizonyára konkrét pályára szabva biztos van jobb kombináció. Mert ugye a lehetőségek száma teljesen konkrét: Mindig egymással kell szorozni a számokat: Csak a 3utas gátlónál be-gyors 40 x be-lassú 35 x ki 38 plusz szorozva a hátulja ugyanennyivel. No és 2×4 stab. féleség elől-hátul, valamint a szét össze, és a dőlés 5-5 variációba. Ez cirka 2milliárd 600ezer variáció, persze nem 1-2 versenyen lehet kitapasztalni. Azért igyekszünk, hogy 2017-ben sem valljunk szégyent a tanuló év miatt. Szerintem, ha javuló tendencia lesz, az elvezet a csúcshoz.

Adott két jó képességű versenyző, egy tökéletes versenyautó, profi kiszolgáló csapat. Kérdés: Mi is a cél ezen a versenyen?

– Persze szeretnénk az elsők lenni, de be kellett látni, hogy nincs mindenre időnk. Például nyomatékpadra is kellene menni, de erre aztán végképp nem lesz időnk Székesfehérvár előtt. Ettől nagy előrelépést várunk. Ugyanis ez létkérdés. Egy tyúklépéssel mindig jobbak leszünk.

A bravúr jelentem úgy sikerült, hogy bevállaltunk egy kicsivel többet. Szinte tudtuk, hogy most jónak kell lenni, bár most is mindenki vért ivott. Nem vagyunk az a bevállalós fajta, hisz semmi pénzdíj nincs. Remélem egyszer lesz. Aki hallja adja át az illetékeseknek. Nos nem mondom ez a pálya nem is rossz, de van rajta egy nagy eldob és ugyebár erre kis híján majdnem a gerincük odalett a fiúknak.

No ezt látod Mikikém én sem várom el tőlük! Épségbe érjenek célba, egy jóízű, de kalandos verseny után.

Miként tetszett a kétnapos verseny? Voltak-e kalandjaik a fiúknak?

– Kalandok persze nem voltak, némi hiba mindig van, ami másodperceket jelent. Az első nap még bíztunk, hogy az első háromba beférünk a végén, de nem sikerült. Valahogy nem jött össze a verseny, mert az alkatrész is előtte nap jött meg. Nem volt idő kipróbálni, csak a Pirelli teszt másik félidejében. Ez kevésnek bizonyult, mert a szervizparkba, és a gyorsokon is próbálgattuk a variációkat. Azt hiszem még ez jövő év Iseumra nem igen van meg. Tehát van még mit karakterisztikázni.

Igen is meg nem is. Mentek, mert ismerik, de ezzel az autóval nem! És ez óriási hátrány. Sztrók után képzeld el, hogy újra kell tanulni járni, beszélni.

Tudod, hogy a TYPE-R itt elment ötödik telibe, és feküdte az utat, de ez kis keskeny jószág, amit máshogy kell terelni. Akkoriba a kanyarba beestünk, lendület vesztés után hamar rúgott egyet, mint egy hegyimedve, és huss odavoltunk. Most hiányzik a lóerő, ami persze a csiki-csukiba előny a Hondával szembe. Itt is, ott is más a reakciója! Néha ott tör ki, ahol nem várjuk. Rakoncátlan kiscsikó. Lassanként rájövünk a csínjára-bínjára, de ehhez kell még úgy látom több verseny, több kilométer, nyilván beleférne, ha az ORB és a Historic ideje engedné.

Az, hogy volt ez a verseny ilyen pompázatos és precíz programmal, azt hiszem jó dolog. De egy évben egy ilyen, melyre négy napra kell lemenni, és másfélszeres szorzójú az legyen a MARKÓ TIBI személyes licence. Ennyit megérdemel, remek szervezés volt.

Most csak egy napos lesz a verseny, a múltkor kettő volt. Melyik veszi ki aversenyzőből a több erőt az egy vagy a két napos? Elbírna a Rally2 mezőnye egy kétnapos versenyt folyamatosan, akár hosszabb gyorsasági szakaszokkal?
– Minden versenyen a RALLY2 nem igényli. Ez másról szól. Mégpedig a szerény költségvetésből. Mi egész hónapban nem tudunk a havi egy versenyre gyúrni. Mindenkinek van civil munkahelye ott is helyt kell állni. Még, ha vállalkozó is. Ezt bizony jómagamra is értem. Szeretjük a rallyt a vérünk, de mindennek van határa, sőt kimeríthető háttere. Ezt gondolom röviden.

Hat gyorsasági szakaszt kell teljesíteni a Berényi – Pap rallypárosnak a Székesfehérvár Rally-n. A 2017 június 11-én megrendezésre kerülő versenyen ismét az Opel Adam-mal áll rajthoz a legénység. Ha jól tudom hatodikán egy teszten vettetek részt. Miként is sikerült ez és hol voltatok tesztelni?
– A teszt a szokásos nógrádi lezárt úton tartottunk.

Hogy állnak a fiúk jelenleg a 2017-es bajnokságban? Mivel is tudodösztönözni a versenyzőidet a jobb eredmény elérése érdekében? – Nézzük csak, mivel ebbe a bevállalós évbe, most felváltva hibáztak a sporttársak, ezért feljöttünk az előkelő második helyre! Nem is számítottam rá! De jó érzés! Azt hiszem, még minden nyitott a bajnokságban, bár Csomós Mixi nagyon ügyes, valóban elhúzott a pontokkal. Majd meglátjuk. Mi mindent megteszünk, ami ésszerű, és meglátjuk mi lesz az év végére. Bár a mostani hellyel meg vagyunk elégedve.

– Az utolsó kérdésed nehéz. Nyilván szeretnénk egy első helyet, ám még nem érett meg a rutin rá. Nem lett még az oldalbordánk az autó. Bizony még ismerkedünk. Már randizgatunk, de nem feküdtünk le vele. Hogy tudjuk a maximumot hozni, ahhoz még sok minden kell. Persze az igen jó, és erős mezőny is inspirál, de kell egy kis visszafogottság, mert be kell hozni az autót nagyobb kár nélkül. Ez fontos! Ilyen gondolattal állunk neki a Székesfehérvár Rallynak. Ennyit dióhéjban, és természetesen mindez nem jöhetett volna létre, ha nem lennének a reklám támogatóink, akik: SPURI Az autó energiaitala, Jégszilánk Kft, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft. Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft. Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft. Racionál Tuning Kft.

Üdv. nektek, várunk a gyorsok mellett!

– Hajósi Miklós

Megosztás