Ismét egy remek verseny volt

Lajosházi Csaba és navigátora, Takács Gábor is sikeresen abszolválta az 5. Steelvent Ózd Rallye-t. Bár a várt eredmény elmaradt, cseppet sem szomorúak a srácok!

 

Nagyon jól érezték magukat Csabáék az ORC 2. futamán, az 5. Steelvent Ózd Rallye-n. Sajnos a kategória első 5-be nem sikerült behozniuk az EVO-t. „Az a helyzet hogy fogynom kellene, ezzel a súllyal sajnos nem fogunk tudni jobb időt menni.” – mondta Csaba.

A szervezéssel is maximálisan elégedettek voltak, hiszen alig volt csúszás. „Minden nagyon flottul működött. Azt látom, hogy az ORC pozitív irányba változik a tavalyi (tavaly előtti) dolgokhoz képest. Nem emlékszem olyan versenyre, ahol az IE-ben max 3 autó lett volna.” – tette hozzá Csaba.

„Voltak pici mentális problémák, jobban össze kellett volna raknom fejben, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat”– mondta Csaba.

 

Kipróbáltak több féle gumit is a versenyen, elmondható hogy már képben vannak, mikor milyen gumit kell használni. „Ahol tudtunk új gumikkal mentünk, amiket el is használtunk a versenyen.” – mondta Csabi.

Azért némi technikai problémával is szembesültek a srácok, ami – köszönhetően a K-Tech Motorsport kiváló szerelőinek – 15 perc alatt sikerült megoldani. „A királdi körgyors után volt egy hátsó diffi cserénk. Váltáskor durrogott az autó, mint utólag kiderült ez a hang a diffiből jött!” – tette hozzá Csaba.

Ezt leszámítva jól viselkedett az autó, talán a futóműnél is sikerült a megfelelő beállításokat eltalálni. „Picit még új nekünk ez a nagyon komoly futómű, rengeteg beállítási lehetőség van. Igyekszünk próbálgatni, állítgatni. Néha kevesebb, néha több sikerrel.” – mondta Csaba.

 

Plusz motivációt jelentett a rengeteg szurkoló, akik ki látogattak a gyorsasági szakaszokra. „Az első két futam után én azt látom, hogy vannak nézők, amit ezúton is nagyon köszönünk!” – tette hozzá Csaba.

Az új szakaszra (Sámsonháza – Nagykeresztúr) is nagy szükség volt, hiszen a tapasztaltabb pilóták már csukott szemmel végig mennek az szokásos pályákon. Ez Csabáéknak is nagyon tetszett.

„Szeretném megköszönni Kocsomba Karcsi, és a K-Tech Motorsport ismét profi munkáját, nélkületek nem menne…”– mondta Csabi.

 

A csapat együttműködő partnerei:

Varrival Kft., Tekt Kft., Qualitekt Solution Kft., Villámszer Kft., Kovács méréstechnika Kft., Kövi Ép-Vill Kft., SBS Kft., Fürdőpark Kft., Orfű Aquapark, Viva-Mobile Bt., Viva interspeed Kft.

 

Megosztás