Hertlik Donoven: második hely – hibátlan teljesítménnyel

Végre valahára teljesült Hertlik Donoven álma, és egy minden gondtól mentes hétvégét tudott teljesíteni a Parádon rendezett enduro magyar bajnoki viadalán.  

Az endurocross korábbi háromszoros magyar bajnoka pazarul teljesítette a kétnapos viadalt, és ennek meg is lett a jutalma: kategóriájában a második helyen végzett.

Noha a szakításról általában negatív élményeink lehetnek az életben, ám Hertlik Donoven vélhetően ennyire még nem őrült annak, hogy sikerült végre szakítania Miss Balszerencsével. Ráadásul mindezt a számára még új szakágban, az enduróban. Fokozatosan tanulja a sportágat, és az idei két negyedik helye után egészen parádés versenyzéssel megszerezte első dobogóját Parádon, ahol a második helyen végzett az enduro bajnokság legutóbbi versenyén.

Szépen-lassan belejövök az enduróba is, és a hétvégi parádi verseny megmutatta, bizony jó úton járok. A pályabejárás után úgy gondoltam, hogy ez most jó lesz, és végre kijöhet nekem is a lépés hosszú idő után. Patakos medres szakaszok, nagy felfutók és kemény, poros egyenesek váltották egymást a kijelölt pályán, ami már a rajt előtt is nagyon tetszett nekem. Nem egyszerű terhelés várt a mezőnyre, hiszen mindkét nap közel 12 óra és 270 kilométer várt ránk. Szombaton nagy hőségben és porban sikerült elég jó mért időket futnom, és ennek köszönhetően a második helyen vártam a folytatást, igaz, a mögöttem lévő ellenfelemmel szemben mindössze négy másodperc volt az előnyöm. Másnap hiba nélkül, és ami a lényeges, gyorsan mentem végig a pályán, így megőriztem a második helyemet, ráadásul a harmadik helyezettre sikerült húsz másodpercet vernem. Most egy kis pihenő következik, majd egy hónap múlva újabb enduro bajnoki jön Varsányban! – állította Donoven.

A Korda Racing csapattulajdonosa úgy véli, eljött Donoven ideje, és az év második felében képes lesz azokra az eredményekre, ami benne van versenyzőjében.

 

„Mindig tudtam, éreztem, ha egyszer véget ér Donoven balszerencséje, akkor remek eredményekre lehet képes. És tessék! Ráadásul a számára még kicsit idegen enduróban, ami természetesen még nagyobb öröm a számunkra. Most már azt mondom, ha csak rajta múlik az, hova fog eljutni, bizony a csúcs meghódítását sem tartom kizártnak” – jelentette ki Korda Erik csapattulajdonos.

 

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Concordia-Therm Kft.

  1. június 22.
Megosztás