Beszélgetés Buza Zsuzsanna navigátorral, és Szivák Zoltán ralipilótával kettejük első közös verseny után.
Diósgyőr Rally 2024.05.24-26.
Szivák Zoltán – Buza Zsuzsanna
Austin Morris Mini Cooper S
Squadra Corse Alfa Romeo Ungheria
Szivák Zoltán a mikrofon végén:
Buza Zsuzsával újdonsült navigátoroddal vettél részt a II. Diósgyőr Rally-n. Hogy muzsikáld melletted?
– Szia Miki, kicsit messzebbről kezdeném a választ…
Szóval az év elején Merényi Tibi barátom, gyerekkori osztálytársam egy szülinapi bulin árulta el, hogy idén már nem vállalja mellettem a navigálást, úgyhogy keresnem kellett valakit, aki mondja az „igét”. Súlyos követelmények is voltak, mert ugye a Mini belül nem tágas, akárki nem fér az ülésbe, úgyhogy engem ne zavarjon gépészkedés közben. Érdeklődtem ralis berkekben, hogy lenne e ráérő navigátor, de nem volt a megfelelő méretekkel senki, aztán valamiért felhívtál és neked is elpanaszoltam a bánatom…és ez lett a megoldás! Egy két nap múlva felhívott Buza Zsuzsi, hogy hallott a problémámról, és nagyon szívesen megfelelne a kihívásnak. Néhány nap múlva eljött, üléspróba, és azonnal kiderült a Minit „rá szabták” és beleszeretett. Szépen elintézte sportorvosit, licencet, és alig vártuk már hogy Diósgyőrben kipróbáljuk, hogy muzsikál a közös versenyzés. Annyit mondhatok nagyon nagy „találmány” a Zsuzsi.
A gépátvételtől kezdve a gyorsok felírásáig csak bámultam milyen jól csinálja…semmit nem kellett külön magyarázni…pompás itinert írt, szépen javított az ellenőrzések során, soha semmire nem panaszkodott, nagyon klasszul, könnyedén jó hangulatban ment minden. Aztán a versenyen szépen elrajtoltunk, sajnos ez első gyorsasági 2.-3. kilométerénél a gyújtótrafó megadta magát, úgyhogy aznap ennyit tudtunk menni, de egyikünk se keseredett el, volt tartalék trafó, másnap super ralliztunk. Na itt kerekedett el a szemem igazán, mert olyan jól adta az információkat, hogy a Mini megtáltosodott, és bizony lehet böngészni a gyorsasági időket, egyáltalán nem kell szégyenkeznünk. A második kört még jobban élveztük. Nagyon jól kiautóztuk magunkat, és boldogan álltunk fel a céldobogóra, mint akik jól elvégezték a közös munkát.
A nyitónapon a gépátvételt követően a rajtceremónián vettetek részt. Mit szóltok a kilátogató a sok nézőhöz és mit a pályán lévőkhöz?
– Régen láttam ilyen nagy közönséget rajtceremónián, Miskolc az egyik fellegvára a ralinak. Úgyhogy hozták a szintet, nem csalódtam a szervezőkben! Azt állapítottuk meg hogy a Mini lehet az egyik „közönség kedvenc” mert mindenhol a nézők is és a sportbírók is nagyon nagy szeretettel fogadtak, fényképezkedtek velünk.
12 gyors várt rátok, amelyek mindegyike tradicionális volt. Melyeket és miért vártátok a legjobban?
– Mondhatom nyugodt szívvel, hogy mindegyiket nagyon vártuk, mert nagyon jó itinert írtunk, biztos voltam benne, hogy mindenhol nagyon jó lesz a tempónk. A mályinkai gyors az nem éppen a 12 colos kerekeknek való, azért tudtunk rajta gyorsan menni, a célban Zsuzsi mindig bocsánatot kért a Minitől, és megígérte neki, hogy a következőn nem fogom ennyire bántani.
Legközelebb hol találkozhatunk veletek?
– Következik a Mecsek Rally. Ádám fiamnak télen született a második gyereke, és akkor ott megígértette velem, hogy Pécsen együtt indulunk a Skoda Fábia R2-vel. Addigra a kis Vince megerősödik annyira, hogy néhány napra tudja őt nélkülözni a családja. Aztán következik a Fehérvár rally, ahol ismét Zsuzsival megyünk, és az utána következő valamennyin szeretnénk indulni, Ha netán olyan hibája lesz a Mininek, ami két verseny között nem javítható, akkor elővesszük a Skodát, és megyünk ORB-ben, de szívünk mélyén a Historic bajnokság szerepel.
Buza Zsuzsi kaptam el pár mondat erejéig:
Szivák Zoltán tűzrőlpattant pilótáddal vettél részt a II. Diósgyőr Rally-n. Hogy sikerült célba terelned vele a Mini-t?
– Sikeresen célba értünk, mindenki nagy boldogságára. Az első napot beárnyékolta ugyan egy kis műszaki hiba, de a fiúk pillanatok alatt megoldották. Köszönettel nekik, a második nap super rallyban folytathattuk. Olyannyira jól sikerült Zolival és a Csapattal ez az első találkozás, hogy a célban még két nagy kupát is kaptunk.
Régóta nem navigáltál. Hogy érezted magad a kis vasban?
– Először kicsit izgultam, mert sok idő kimaradt, nem tudtam, hogy mennyit felejtettem. Kár volt, hiszen fantasztikus élmény volt! Úgy érzem Zolival gyorsan megtaláltuk a közös hangot, így sikerült szinte az elejétől kezdve jókat autóznunk. Amikor először láttam élőben a Minit, már a hangján meglepődtem, de a teljesítményével most a versenyen szembesültem igazán. Zseniális, ahogyan megy, jó érzés benne ülni, így gyorsan „belaktam” a jobb1-et. Nem csoda, hogy a közönség is ennyire szeret
A megtett gyorsokból melyeken mennél végig még egyszer szívesen?
– Igazából a Bükkszentkereszt és az ózdi gyors is tetszik oda-vissza, mindegyiken bármikor örömmel, de a Mályinkát nem zártam szívembe abszolút. Már pályafelíráskor is leginkább off-road party volt néhány helyen és ezen az éjszakai eső sem segített. Vérzett a szívem a Miniért a gyorson, amit az ott hősiesen kibírt egy rossz szó nélkül.
Várod már a legközelebbi ralit?
Nagyon várom és a minizést is! A következő verseny erejéig ismét új autó – új pilóta, amiért már számolom vissza a napokat, de várom azt a pillanatot is, amikor a Minivel újra rajthoz állunk.
Partnereitek? Egy segítő van a Szivák Autó Kft., és a család.
A szerelőcsapat Gabi és Levente, ők apa-fia, és egy újdonsült szervizesünk is van Miklósi Andris személyében.
Aki nem ismeretlen a raliban, navigátorként sokat látott tapasztalt, így pontosan tudja a szervizes teendőket.
Fotó: Hajóka SportFotó
– Hajósi Miklós –