A hétvégén folytatódik a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, mégpedig az osztrák Fuglauban.
Ezúttal öten képviselik majd a Korda Racing és a Ritmus ASE csapatát, és mindannyian fogadkoznak, mindent kiadnak magukból, de hogy ez mire lesz elég, az a hétvége titka. Egyelőre…
A Korda Racing és a Ritmus ASE versenyzői egy pillanatra sem pihennek, és az elmúlt napokban komolyan készültek arra. hogy az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokságának negyedik versenyhétvégéjén, az ausztriai Fuglauban is megmutassák, milyen is a magyar virtus. A legutóbbi versenyen, Máriapócson már győzni tudott a Supercarban a csapat kapitánya, Benyó Máté aki ezzel, és az ezt megelőző második helyével be is jelentkezett azonnal a 2022-es bajnoki címért.
„Izgatottan várom a soron következő versenyt, hiszen egy olyan helyszínre látogatunk el, ahol meglehetősen ritkán vendégszerepel a magyar bajnoki mezőny. Én is csak egyszer, 2019-ben még Mazda Mx-5 Kupában versenyeztem Fuglauban. Jó előjel lehet, hogy akkor győzelemmel térhettem haza.
A pálya technikás, valamilyen szinten még hagyományos rallycross pályának is lehet tekinteni. Vannak benne ugratók, szintkülönbségek és változó felületű talaj is, úgyhogy a versenyzői kvalitás az érzésem szerint sokat nyom majd a latba. Igyekszem majd minél gyorsabban felvenni a pálya ritmusát, és ismét egy jó eredményt szállítani a csapatnak!” – közölte Máté.
A Super1600-as kategóriában rajthoz álló Kovács Sámuelnek az eddigi sorminta alapján egy dobogós hely következhet, ráadásul a máriapócsi bukását követően a csapat tökéletesen felkészítette az autóját.
„Izgatottan várom a fuglaui versenyt. A máriapócsi bukás után a csapat remekül összerakta az autót, és én is teljes mértékben felkészültem a hétvégére. A versenyen össze leszünk vonva az osztrák bajnokság versenyzőivel, így többen leszünk a kategóriában. Remélhetőleg izgalmas csaták lesznek, bízom abban, hogy ismét dobogóra állhatok” – fogalmazott Sámuel.
A Hankook Racer Cup mezőnyében induló Bagaméri Bálint, Korda Zsófia és Réka szintén nagy izgalommal várja az ausztriai bajnoki fordulót, ahol mindhárman abban reménykednek, hogy az idei legjobb eredményükre lesznek képesek.
„Nehéz héten vagyok túl, ugyanis sikeres előrehozott érettségit tettem, de a versenyre is készültem. Számomra új pálya Fuglau, még nem mentem rajta. Néztem belső felvételeket és tetszik a pálya. Izgatottan várom a versenyt” – mondta Bálint.
A Korda-nővérek – Zsófia és Réka – szintén nagy várakozással tekintenek a fuglaui versenyre, és bíznak abban, hogy a számukra nem éppen kedvezően záródó Rabócsiringen véget ért viadalt egy jó eredménnyel tudják feledtetni.
„A máriapócsi verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de új verseny új esélyek. Izgatottan várom Fuglaut, hiszen meg senki sem ment vagy tesztelt a pályán, igy egyenlőbb esélyekkel indulunk. Megpróbálom kihozni magamból a maximumot, hogy a legjobb eredményt tudjam elérni!” – fogadkozott Zsófi.
A Korda Racing csapattulajdonosa azt reméli, hogy ezúttal nagyobb szerencséjük lesz majd, mint legutóbb, ugyanakkor bízik abban, hogy Benyó Máté folytatja a jó szereplést, és úgy tér haza Fuglauból, hogy még közelebb kerül az összetett bajnoki címhez.
„Nem sokszor fordult eddig elő, hogy a csapat egy versenyhétvégén két helyszínen is képviseli magát. Bízom abban, hogy nemcsak Pécsett, de Fuglauban sem fog hátráltatni senkit semmilyen technikai probléma. Máté egy rossz kezdést követően alaposan belehúzott, és az eltökéltségét látva nem tartom kizártnak, hogy ismét a dobogóra áll majd, annak is minél magasabb fokára. Samit feldobhatja a sikeres érettségi vizsgája, és ha kihozza magából a maximumot, akkor nagyon jó teljesítményre is képes lehet. Bálinttól annyit várok minimum, hogy hibátlanul vezessen, míg a lányok autózzák ki magukból azt, amik bennük van, aztán kiderül, az mire lesz elég” – jelentette ki Korda Erik.
http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing és Ritmus ASE együttműködő partnerei: A-Híd Zrt., Keviép Kft, Fenstherm Kontakt Kft, Watz Építőipari Kft, Cofidis Magyarország, Corax-Bioner Zrt, DCS Trans Kft, Sun&Fun, Generálkommandó, Cata, CS-Process, Hetech-Trend Kft, Harmata-94 Kft., Abacus Invest Kft., Tibuktu Bt
- június 25.