A jövő négykeréken címmel indít tehetségkutató műsort az M4 Sport…

Kitartás, Szenvedély, Csillogó szemek – többek között ilyen kritériumoknak kellett megfelelniük azoknak a tehetséges gyermekeknek, akik bejutottak az első autóversenyző- tehetségkutató műsorba. De mi kellett még hozzá?

Erről tartott tegnap sajtótájékoztatót a műsor stábja Budapesten.

 

“A műsor alapkoncepciója, hogy közelebb hozzuk a nagyközönséghez az autósportot. Ehhez választottuk ezt a populárisabb formátumot, ahol tehetséges gyerekek segítségével illetve egy kicsit az ő szemükön keresztül is betudjuk mutatni a sport belső felépítését és kulisszatitkait ” – kezdte a beharangozót „A jövő négykeréken” megálmodója, és a fiatal pilótajelöltek egyik mentora Horváth Norbert, aki közel 3 évnyi befektetett munka eredményét mutatta be a nyilvánosságnak.

 

Ma Magyarországon nagyon sok tehetséges fiatal van, akiket – mivel mi szinte csak szakmai körökben vagyunk jelen – egyáltalán nem, vagy csak későn ismerünk meg, fedezünk fel. Sok a tévhit és a nem megfelelően kialakított vélemények is, melyek tovább hátráltatják ennek a sportnak a sikerességét.”

Itt most mindenre fény derül!

 

A műsor további célja az is, hogy bemutathassa: korlátozottabb anyagi forrással rendelkező tehetséges gyermek is végig tud versenyezni akár egy egész évadot.

 

Müller Attilaműsorvezetőként vállalta azt a kicsit sem könnyű feladatot, hogy a gyerekek és a stáb között folyamatosan biztosítsa nemcsak a gördülékeny kommunikációt, de az esetleges nehézségek és mélypontok áthidalását is. Mivel nem áll messze tőle az autósport, jól érti és tudja a felkészülési folyamatoknál a  mentális segítség a fontosságát.

A pilóták profi felkészítését Horváth Norbert mellett további mentorok is segítik:

 

 Szíjj Zsolt, aki a vezetéstechnikában segít sokat a srácoknak, illetve profi autóversenyző tapasztalatát is átadja a kis versenyzőknek.

 A műsor fizioterapeutája Matics Zsolt, aki a mentális és fizikai felkészítésért felelős. Zsolti a Fit4Race alapítója – aki ma az autósportban a csúcson van, vele dolgozik.

    A technikáért felelős mentor Katona Gellért, a BME-n gépészmérnöki tanulmányokat folytatott, korábban Magyarország első Formula Student csapatának, a BME Formula Racing Team csapatmenedzsere volt. Gellért Jelenleg a Fémalk Zrt-nél projektvezető, ahol számos autóipari nagyvállalatnak, – mint például a BMW, vagy Volkswagen – fejlesztenek és gyártanak alkatrészeket.

 A csapat munkájában részt vesz még egy fiatal tehetséges pilóta: Klausz Kristóf, aki a feladatok bemutatásáért és a gyerekkel való kapcsolattartásért felelős.

 

Hogyan is készül egy ilyen műsor? A kulisszatitkokról Horváth Norbert adott exkluzív interjút:

A válogatást nyáron kezdtük a Duna Plaza-ban, ahol több száz gyermek mérethette meg magát autó-szimulátorok segítségével. A mentorok feladata itt elsősorban az volt, hogy megtalálják azokat a tehetségeket, akik közül majd ki tudjuk szűrni – még több feladat és kihívás után – azt a 8 fiatalt, akik végül a műsor főszereplői lesznek.

 

Ezek szerint már tény, hogy kik az autósport új üdvöskéi, itt azonban egyikük sincs ma jelen. Miért?

Igen. A műsor felépítése megköveteli, hogy ezeket a fiatalokat még ne mutassuk be a nyilvánosság előtt, hiszen tulajdonképpen a második vetített műsor végén fog kiderülni az ő kilétük. Addig maradjon ez titok!

A műsor további szerkezetéről pedig annyit árulhatok el, hogy 9 felvett adásból áll, a műsort pedig 1 élő döntő-show zárja, sok-sok meglepetéssel!

 

Mint már említettem, célunk az volt, hogy bemutassuk az autósport kihívásait, szépségeit és nehézségeit egyaránt. Ahhoz, hogy ezt maximálisan el tudjuk érni, és a nézők számára is valódi értéket adhassunk, igyekeztünk ezt a legrészletesebben körüljárni és minden egyes összetevőjét bemutatni: a technikai kihívásokat, a mentális felkészítést, a sikerhez vezető út néha aprónak tűnő lépéseit, melyek aztán végül meghozzák a végső eredményeket.

 

Valóban nagyon izgalmasan hangzik mindez – legalábbis annak, aki rajong az autósportért. De milyen izgalmakat ígértek az önfeledt szórakozáshoz azoknak, akiktől – még – távol áll ez a világ?

Köszönöm a kérdést! Mivel elképzelésünk szerint széles közönséghez szeretnénk szólni, ezért nagyon fontos volt számunkra a műsor szerkesztése során, hogy  ennek a kritériumnak is megfeleljen.

S hogy hogyan is képzeljük el mindezt?

Garanciánk a jó szórakoztatásra például Balogh Zoltán szakmaisága is, aki „A jövő négy keréken” produkció kreatív producere. (Aki többek között az Ének iskolája c. műsornak is producere – a szerk.)

 

Hasonlóan képzeljük el, mint egy iskolai osztályt, ahol mentoraink tanárként is debütálnak majd:  felkészítenek és tanítanak is egyben. A mentorok odafigyelnek nemcsak az eredményességre és a sikerekre, hanem az esetleges kudarcokra és könnyekre is.

 

Ezekre is lehet számítani a műsorban?

Mivel fiatal, elszánt tehetségekről beszélünk, így bármire lehet számítani a műsorban….

 

Sok meglepetéssel, nehéz döntésekkel és nagy izgalmakkal várnak minden érdeklődőt a műsor készítői! A jövő négykeréken első adását december 10-én, 21 órától láthatják a nézők az M4-en

 

– Nemes Claudia –
www.infomosonmagyarovar.hu

Képgaléria: Klikkk!!!!

 
 
 
Megosztás