Általánosan az AfricaLegendről:

Az AfricaLegend megálmodójának célja az volt, hogy a kalandrally műfajának egy új ágát hozza létre.
 
Az AfricaLegend versenyei a GPS pontkereső versenyek közé tartoznak egy fontos különbséggel. Minden futamhoz hozzárendelt egy központi téma, és ezen téma köré készülnek el a versenyzők részére kiadott feladatsorok, az itinerek. A futamon résztvevő csapatok mindegyike lélegzetelállító tájakat ismer meg, terepvezetési gyakorlattal, navigációs ismeretekkel, új tudással is gyarapodik.
 
Minden futamhoz tartozik egy karitatív cél is. A nevezett csapatok aktívan részt vesznek az adott cél megvalósításában, sok esetben maguk adják át az általuk és a támogatók által összegyűjtött ajándékokat, adományokat. Van, mikor csak jelenlétükkel, példamutató magatartásukkal is pozitív képet tudnak nyújtani az arra rászorulók részére. Az adományokon túl az AfricaLegend nem titkolt célja, hogy egyfajta társadalmi összefogást teremtsen az adott karitatív célok eléréshez, a rendelkezésére álló eszközökkel, infrastruktúrával figyelmet és lehetőséget biztosítson a segítségre szorulók számára.
 
A terepjárózás szerelemeseinek, valamint a hosszabb futamokra való felkészülés jegyében 2014-től életre keltettük az AfricaLegend Bajnokságot. A bajnokság öt hazai futamból álló futamsorozat, időtartamukat tekintve egy, illetve kettő nap időtartamúak. A versenyek két kategóriában meghirdetettek.
 
A hétköznapi autók számára (on-road) olyan pálya íródik, ahol akár személyautóval is belekóstolhatunk a GPS pontkeresés izgalmas, szórakoztató világába. Kizárólag összkerék meghajtású terepjárók részére meghirdetett az off-road kategória, ahol a versenyzők elhagyják az aszfaltot és a mezőny földutakon, ember és természet alkotta változatos terepen keresztül igyekszik minél több pont elérésével 6-8 órás szintidőn belül célba érni. A futamokon fontos törekvés, hogy a résztvevők minél változatosabb helyszíneken tudják vezetési tapasztalatukat gyakorolni, fejleszteni. A navigációs, tájékozódási pontok kiválasztásánál az AfricaLegend számára fontos a változatos feladatok, kihívást, vezetési élményt nyújtó pályák megírása.
 
A futamokon különös figyelmet kapnak a természetvédelmi területek, a szervezők elsődleges célja a természeti értékek megőrzése, a természetvédelmi területek megóvása.
 
2015-ben a soron következő futamok:
 
–          április 18-19                     Sárvár
 
–          május 16-17                     Balaton
 
–          június                                1 napos futam
 
–          július 4-12                        Balkán Trophy (9nap) (Warm up)
 
 
AfricaLegend, Warm up:
 
Az AfricaLegend évente egyszer, jellemzően a nyári időszakban, egy bajnokságon kívüli futamot hirdet.
A Warm up áll a kalandvágyók rendelkezésére, hogy a hétköznapokat és az országhatárt hátrahagyva valódi versenyre kelhessenek. Ezen futamnak, szintén választott egy központi téma, mely téma köré a feladatlapok kérdései csoportosulnak. A verseny alatt, ezen téma megismerése és az adott területek felfedezésének élménye, a változatos kultúrák befogadása mellett a verseny izgalma nyújt még igazi élményt.
 
A Warm up futam idén a Balkán Trophy.
 
9 nap alatt keresztülvágni Transzilvánián, a Transzalpina gerincen keresztül elhagyni a Kárpát-medencét, a Vaskapu szoroson át birtokba venni Bulgáriát, majd a görög Égei-tengernél egy rövid időre partra szállni, Észak-Nyugatra tartva megküzdeni Albánia útjaival, végül megérkezni a fekete hegyek országába, a festői Montenegróba. Gondosan megtervezett napi etapok, izgalmas útvonal, különleges kaland, felejthetetlen élmény. Hat ország, hat kultúra, hat különböző konyha… A Balkán Trophy egy igazi eszencia a Balkánról.
 
Off-road kategória, kizárólag felkészített 4×4 terepjárók, motorok részére, a kategória mezőnye jellemzően kerüli az aszfaltozott utakat…
 
Explorer kategória útvonalon a táv személygépkocsival, motorral is, kisebb kompromisszumokkal teljesíthető
 
Néhány hely ahol járni fog a mezőny:
 
–          Torockó
 
–          Transalpina
 
–          Vaskapu szoros, Kazán szoros
 
–          Rila monostor, Rila hegység, Magura barlang
 
–          Olimposz hegye, Meteorák
 
Nagyon intenzív lesz a futam.
 
Forrás:
 
 
Copyright © 2010 —.
All Rights Reserved.
 
 
 
 
Megosztás