Kiss Zsolt: Csak a nézőknek fogok autózni!

Interjú Kiss Zsolt autóversenyzővel a március 13-i debreceni SalakShow előtt.

Mi vonz téged a salak pályás körversenyben?

– Az, hogy végig lapjával lehet menni, és rengeteg néző is kilátogat ilyenkor.
Az emberek közelsége, hisz a szervizparkban oda tudnak jönni és megsimogathatják a versenyautókat, sőt akár bele is ülhetnek.

Ez a verseny improvizáció felső fokon, mert minden körön más és más tapadás és kanyarbeesési sebesség a „szögről” nem is beszélve vár bennünket.

 

Milyen paripát hozol a Slakarénába?

– Egy BMW E30 M3-al indulok, ami 2000 ccm, 240 lóerő, 230Nm.
 „Mélyről húz mint a vízhordó lány”, amit a szurkolók „ordító szörnyetegnek” hívnak. Úttörő cipőben járok még a technika építésével kapcsolatban.
Kevesen versenyeznek ezzel a típussal, ezért nehéz így fejleszteni, a motort, váltót, futóművet egyaránt.

 

Mi a célod ezzel az autóval ezen a versenyen?

– Csak is a közönség kiszolgálása, kilinncsel előre a célom. Ha lehetlesz, akkor nézőket is meg fogok autóztatni.

 

2016-os terved?

– 2015-ben nem indultam, így főtámogató és navigátor nélkül maradtam, keresem a lehetőségeket a 2016-os versenyév kivitelezésére mint navigátor, mint támogatók személyében.

Amatőrben vagy Rallye 2-ben szeretnék indulni, akár előfutó, akár éles mezőnyben. Bárhol is indulunk a legfőbb cél, hogy szeretnénk magunkat jól érezni, úgy mint anno a Rali Túrában.

 

Köszönjük, Norbiéknak, hogy még tudnak nagyon jó, pörgős versenyeket rendezni. Nyíregyháziként indultam anno az éjszakai versenyen, a debreceni salakoválon, a Kabai rakodón.

Az idén is tervben van, hogy a KZ Invest Kupasorozaton indulok.

Szurkoljunk Zsoltinak és az ordító szörnyetegének március 13-án a Debreceni Salakarénában!

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

 

 
Megosztás