Legendák Tornája PR HÚSVÉT 2022.04.18.

 HÚSVÉT HÉTFŐ RABÓCSIRING MAGYARORSZÁG LEGENDÁS PILÓTÁINAK ÖSSZECSAPÁSA KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ ÉS JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNY
Különleges meglepetéssel készülünk Húsvét hétfőre, méghozzá a a LEGENDÁK TORNÁJA premier versennyel, amely üde színfoltja lesz az egyébként is változatos rendezvénypalettának.

A Legendák Tornája rendezvényen, a rally, a rallycross, a drift és a különböző pályaversenyek legendás magyar képviselői mérik össze tudásukat, a rally-Eb-ről is jól ismert szinkronpályán.

Az elmúlt húsz évben megszokhattuk, hogy igyekezni kell a locsolkodással, mert húsvét hétfőn ünnepi rallycross versenyt rendezünk a RabócsiRingen. A rallycross verseny idén sem marad el, csak szombat–vasárnapra költözik, hétfőn pedig a magyar autósport 18 legendás alakja veheti birtokba a versenypályát és mérheti össze tudását, gokarttal, drift- és rallyautóval, egy szinkronpályás versenyen.

Április 18-án, egy óriási show-val szeretnénk megünnepelni, hogy két év után végre visszatérhet az autósport a normális kerékvágásba, egyben szeretnénk felhasználni az alkalmat, hogy az ukrajnai háborúban nehéz helyzetben kerültek javára gyűjtést szervezzünk. A szinkronpálya adott az Európa-bajnokságról, és arra gondoltunk, hogy itt most megmutathatják a különböző szakágak versenyzői, ki a legjobb.

A technikát mi biztosítjuk, gokarttal, drift- és rallyautóval kell majd megmérkőzni. Természetesen a driftautóval driftelni kell, és pontozó bírók fogják eldönteni, ki volt a legjobb, a gokarttal és rally autóval pedig a lehető leggyorsabban kell teljesíteni a távot.

18 nagyon neves magyar versenyző érkezik a rendezvényre, sokan jelezték, hogy örömmel vesznek részt ezen a hagyományteremtő rendezvényen. Arról, hogy pontosan kik azok a pilóták, akik ringbe szállnak a Legendák Bajnoka címért, hamarosan lerántjuk a leplet, abban biztos vagyok, hogy minden magyar autósport szurkolónak fel fog csillanni a szeme.

Hétfőn délelőtt minden résztvevő kap egy ismerkedési lehetőséget, ami után következnek a selejtezők. Az első selejtezőkben mindenkinek menni kell mindhárom versenygéppel, a legjobb 8 jut tovább, akik ismét minden versenygéppel megmérettetik magukat. TOP4-be továbbjutók már csak rally autóval, kieséses alapon mérkőznek meg egymással. Harmaddöntőre és döntőre is sor kerül ezen a nem mindennapi versenyen.

A győztes pedig egy vándordíjat kap, amelyet természetesen a következő évben megpróbálhat megvédeni.

A díjkiosztón szeretnénk átadni a RabócsiRing és a pilóták adományát az ukrajnai rászorulók számára, amelyhez bárki csatlakozhat.

Mindenkit várunk április 16-17-én a szezonnyitó rallycross futamra, ami magyar bajnoki és CEZ-futam is lesz egyben, és április 18-án húsvét hétfőn, a Legendák Tornájára.

LEGENDÁK TORNÁJA

Belépés 3 éves kor alatt díjmentes!

Gyerek belépő: 3-12 éves korig

Felnőtt belépő: 12 év felett

ÁRAK
LEGENDÁK TORNÁJA
Felnőtt belépőjegy elővételben 04.18.
4 500Ft

ONLINE VÁSÁRLÁS

Gyerek belépőjegy elővételben 04.18.
2 500Ft

ONLINE VÁSÁRLÁS

LEGEND VIP TICKET – VIP parkolás – VIP terem
50 000Ft

ONLINE VÁSÁRLÁS

 

Legendák Tornája Húsvétkor a RabócsiRingen

A magyar autó-motorsport 18 kiemelkedő alakja, valódi legendája – több Európa- és világbajnok – méri össze tudását Húsvét hétfőn a RabócsiRingen, ahol a Rally Hungaryről már jól ismert szinkronpályán mérkőzhetnek meg egymással. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen rallyautóval és gokarttal a stopper ellen, míg driftautóval pontozásra fognak versenyezni egymással. Miután három szakágban is bizonyítottak derül ki, ki lesz a 2022-es év Legendák Legendája.

Hagyományteremtőnek szánjuk a RabócsiRingen a Legendák Tornáját, amelyet a tervek szerint minden évben Húsvét hétfőn rendezünk.

Az idei megmérettetésre valóban legendás versenyzők fogadták el a meghívást, hiszen itt lesz többek között a gyorsasági motoros világbajnok, Talmácsi Gábor, a háromszoros kamion-Európa-bajnok Kiss Norbert, a GP3-as futamgyőztes Kiss Pál Tamás, a rallycross világbajnokság futamán tavaly abszolút harmadik helyezést szerző Szabó Krisztián.

A rallysokat olyan igazi legendák képviselik, mint a négyszeres bajnok Hadik András, a szintén bajnok Turi Tamás, és Spitzmüller Csaba, az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, a tavalyi Rally1 második helyezettje, az idén az Európa-bajnokságon szakaszt nyerő Csomós Mixi, a háromszoros magyar bajnok Benik Balázs, de tíz év után először láthatjuk újra versenyautó volánja mögött a kétszeres magyar bajnok Asit is.

Törekedtünk arra, hogy a legtöbb szakág képviselje magát, így meghívást kapott a kétszeres Rotax Max világbajnok gokart-versenyző, Kancsár Ferenc, a kétszeres Pro Drift bajnok Grózinger Zsolt, a kétszeres Trackwood győztes Piskolty Kevin, az autocross Európa-bajnok és többszörös rallycross magyar bajmok Kárai Tamás, a rallycross két örökös bajnoka, a nyolc illetve kilenc abszolút bajnoki címmel büszkélkedő Harsányi Zoltán és Kotán Péter, illetve a magyar rallycross bajnok és a rallyban is remekelő ifj. Kiss László.

A versenyzők hétfőn reggel 8 és 10 óra között szabadedzésen kapnak lehetőséget, hogy megismerkedjenek a technikákkal.

A vadonatúj 15 lóerős 390 cm3-es TB R25 gokarttal, a 185 lóerős Renault Clio Rally5-tel és a legizmosabb, 400 lovas BMW E46 driftautóval.

Mind a három szakág versenygépeit a RabócsiRing bocsátja rendelkezésre. A Renault-k és a BMW-k is egyformák lesznek, míg a gokartnál még arra is ügyelünk, hogy ki legyenek súlyozva, így a versenyző-gokart összsúly mindenki esetében azonos legyen.

10:30-kor veszi kezdetét a 18-as selejtező. Itt minden versenyző mind a három autóval teljesíti a pályát. A rallyautóval és a gokarttal időre, míg a driftautóval a pontozóbírók előtt kell megméretni. Mind a három autóval elért eredmény alapján sorrendbe állítjuk a versenyzőket. Az első 18 pontot kap, a második 17-et és így tovább. A sorrendet a három technikával elért összpontszám adja.

Várhatóan 15:00-kor kerül majd sor a Top4 döntőire. Itt már csak a rallyautóval mérkőznek meg a versenyzők kieséses alapon.

A díjkiosztót 16:00-kor tartjuk, amikor átadásra kerül a Legendák Tornája vándordíja.

Itt kerül átadásra az ukrán menekültek segítésére felajánlott várhatóan több millió forintos összeg, ehhez a kezdeményezéshez pedig bárki csatlakozhat a helyszínen is.

A Legendák Tornájára a belépőjegy 4500 Ft-ba kerül elővételben, amit itt lehet megvásárolni, 4900 Ft-ba pedig a helyszínen.

Korábban Húsvét hétfőn a RabócsiRingen hagyományosan rallycross versenyt rendeztünk. Ez sem marad el, hiszen az Országos Rallycross bajnokság nyitófutamát és egyben öt ország részvételével egy nemzetközi rallycross futamot (CEZ) április 16–17-én, szombaton és vasárnap rendezünk.

 

Húsvét hétvégén szombattól hétfőig tehát érdemes a RabócsiRingre látogatni.

 

A Legendák Tornája 2022 résztvevői

Aschenbrenner György „Asi” – Kétszeres Országos Rallybajnok

Benik Balázs – Háromszoros magyar rally bajnok

Csomós Miklós – Országos Rallybajnokság második helyezettje

Grózinger Zsolt – Kétszeres Pro Drift Országos bajnok

Hadik András – Négyszeres Országos Rallybajnok

Harsányi Zoltán – Kilencszeres Országos Rallycross bajnok

Kancsár Ferenc – Kétszeres Rotax Max világbajnok

Kárai Tamás – Háromszoros Autocross Európa-bajnok, Háromszoros Rallycross Országos bajnok

ifj Kiss László – Országos Rallycrossbajnok

Kiss Norbert – Háromszoros Európa-bajnok

Kiss Pál Tamás – GP3 és Auto GP futamgyőztes, rallycross Eb-futam dobogós

Kotán Péter – Nyolcszoros Országos Rallycross bajnok

Piskolty Kevin – Kétszeres Trackwood drift győztes

Spitzmüller Csaba „Spici” – Országos Rallybajnok

Szabó Krisztián – Autocross Európa-bajnoka, Rallycross Európa-bajnok, Rallycross vb 3. helyezés

Talmácsi Gábor – Gyorsasági motoros világbajnok

Turán Frigyes – Rally Európa-bajnoki futamgyőztes

Turi Tamás – Országos Rallybajnok

 

LEGENDÁK TORNÁJA JEGYEK

Belépés 3 éves kor alatt díjmentes!

Gyerek belépő: 3-12 éves korig

Felnőtt belépő: 12 év felett

ÁRAK
LEGENDÁK TORNÁJA
Felnőtt belépőjegy elővételben 04.18.
4 500Ft

ONLINE VÁSÁRLÁS

Gyerek belépőjegy elővételben 04.18.
2 500Ft

ONLINE VÁSÁRLÁS

LEGEND VIP TICKET – VIP parkolás – VIP terem
50 000Ft

ONLINE VÁSÁRLÁS

 

 

Megosztás