Peches Frici, sikeres Klausz!

Nagyot mentett a Turán-Bagaméri páros a Rally Hungary-n,

miután az első gyorson defektet kaptak és majdnem utolsóként teljesítették a szakaszt és ezután sikerült a 4. helyre visszakapaszkodniuk. Ez egyfelől örömteli, másfelől viszont nagy ziccer maradt ki, hiszen Vincze és Velenczei kiesésével át is vehették volna a vezetést a bajnokságban.

Élete legjobb magyar bajnoki eredményét érte viszont el a Klausz-Csányi páros, miután nagyon stabil és gyors versenyzéssel, nagyon hátulról rajtolva is jó időket futva az ORB értékelés 2. helyére hozták be az öreg Fordot, ezzel a bajnokság 5. helyén állnak.

 

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:

Turánéknak győzelmi esélyei voltak, amit egy defekt mindjárt meghiúsított az elején, így az is nagy teljesítmény volt, hogy a 4. helyre vissza tudtak kapaszkodni. Frici és a Hankook jól szokott teljesíteni ilyen nehéz körülmények között, ezért is sajnáljuk az elszalasztott lehetőséget, azonban Ferkóék és Ádiék kiesése miatt így is nyílt maradt a bajnokság. Friciék a 2. helyen vannak és bár még mindig négyen lehetnek bajnokok, bízunk Friciben, aki szereti a murvát és gyors is rajta, így bizakodva várjuk a zárófutamot, amit remélünk, hogy valamilyen formában, de mindenképpen megtartanak!

Kristófék idei legjobb eredményüket hozták, nagyon büszkék vagyunk rájuk, a mezőny legöregebb R5-ös autójával, hátulról rajtolva ez nagy teljesítmény. Úgy gondolom, jövőre egy új autóval a bajnoki címért fognak küzdeni!!!

Így az 5.-ek a bajnokságban és ugye tavaly például megnyerték a Mikulás ralit, így ő például még bele is kavarhat a négy bajnokesélyes küzdelmébe.

Reméljük, vagy nézők nélkül, vagy esetleg egy hét csúszással, a korlátozások lejárta után nézőkkel, de megtartják a versenyt, nagyon nem lenne jó, ha négy befejezett verseny után, murva verseny nélkül hirdetnének bajnokot.

Nem utolsó sorban azért, mert én is rajthoz szeretnék állni a versenyen, amire nagyon komolyan készülök már jó pár hete.

Úgyhogy viszlát Veszprémben, partnereinknek köszönjük az együttműködést.

A Ritmus ASE együttműködő partnerei:

Multifilm SFX Kft., CS-Process Kft., Sun&Fun Holidays, Hetech Trend Kft., VPT Caravan, Autóflex Kft., Krisped Kft., Vasút-Komplett Kft., Droidx Kft., Sütödetech Kft., Airvent Zrt., ZFW Hortiservice Kft., Multiprogres B.R. Kft., Villumen Kft., Aqua-Start Kft., CATA, RIWAX.

 

 

 

Megosztás