You are currently viewing 0.017-el nyertünk Csehországban!

0.017-el nyertünk Csehországban!

  • Post category:Rallycross
  • Reading time:3 perc olvasási idő

A Cseh Sosnova-i pályán zajlott az FIA CEZ Kupa rallycross viadala 2021.06.26-27-én, ahol a Supercar kategóriában Magyar győzelem született.

Beszélgetés Luigival a verseny után.

Miként is alakult a versenyhétvégéd?
– A döntőben tudatosan helyezkedtem a rajtnál, mivel teljesen egyértelmű, hogy mindenki szűkön próbál majd menni, mert hogy ez mindig így van. A hátsósorból az, hogy te úgy előre menjél, hogy bal oldalt szűken el tudjál fordulni szerintem lehetetlen küldtetés, mert ott sosincs hely. Egy megoldás van, nagyon gyorsan kívülről körbeautózni a többieket. Én az utolsósorból rajtoltam a döntőben. Az elődöntőben eltört a kormánymű, ezért annyira lassan tudtam menni, hogy többen megelőztek, pedig az első helyen voltam. Épp hogy a döntőbe jutó helyre kvalifikáltam magam, de szerencsére sikerült kivitelezni a tervünket és egy jól sikerült start után megnyertem a döntőt. Viszont ez sem volt egyszerű menet, mert szétrobbant a turbó és „szívómotorral” teljesítettem a célig a versenyt, amit 17 ezredes különbséggel nyertem meg a második helyezett előtt.

 

A negyedik CEZ futamodat teljesítetted, és jelenleg vezeted a Supercar kategóriában a bajnokságot. Milyen érzés ez?
– Ez egy nagyon jó dolog igazából. Bármilyen bajnokságot jó vezetni. Bármilyen táblázatnak az elején látod a nevedet az önmagában nagyon király.  

0.017-el nyertünk Csehországban! 

Legközelebb, hol és mivel láthatunk versenyezni?
– Most elég sok szünet van, vannak még tervben beugrós versenyek, de lehet a következő Rallycross EB-n láthattok Höljesben ahol nemrégiben teszteltem is. 

Sajnos Sosnova végleg bezárja kapuit, ugyanis szupermarket lesz a helyén, így különösen értékes a számomra ez a győzelem, hisz mi lettünk az utolsó Supercar győztesek ezen a pályán.

0.017-el nyertünk Csehországban! 

Partnereink: Valton Sec Zrt., Allied Software Systems Kft., Príma Pék Finompékáru Kft., Spice Communication Kft., Juna-Sec Kft., Juna Group Kft., Piramis Építőház Kft., Bau-Styl Kft., Új Ház Centrum Kft., Új Ház Centrum Bau Star Kft., XTRM Group Kft., Apple PS Kft., Valton-Master Car Kft., Wescam Kft., Cargostar Kft., Sanlander Kft., Eurodesgin Kft.

– Hajósi Miklós –
0.017-el nyertünk Csehországban!