-->
22 február 2016 Szerző 

 

 

Jótékonysági nap keretein belül, az autó, motor és kerékpárral közlekedő fiatalok számára a KRESZ játékos megismerése, és közlekedési szimulációkkal a biztonságos járműkezelés elsajátítása. A rendezvény továbbá lehetőséget ad a versenyezni vágyók, közúti forgalomtól elzárt területen, rendezett keretek közötti vetélkedésére.

 

Az idei évben sem lesz ez másképp, hiszen március 13-án a Veszprém Aréna parkolójában Porga Gyula Polgármester úr hozzájárulásával és védnökségével ismét elindul egy szezon. 2016-ban négy veszprémi rendezvényt szeretnénk tető alá hozni, amelyek részesei lesznek a Dunántúli Szlalom Kupának, ami már évek óta tartó és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő pontgyűjtő kupasorozat. Az hogy dunántúli nem azt fémjelzi, hogy csak a Dunán innen lehet nevezni, hiszen nemcsak hogy országosan elismert és látogatott versenyek, de határainkról túlról is szépszámú látogatónk és versenyzőnk van. A Dunántúlon megrendezendő szlalom versenyeket gyűjti egy kupa sorozatba, amelyek azonos versenyszabályok szerint vannak megrendezve. Az idén Veszprém mellett helyet kap Bakonyszentlászló, Kisbér, Pécs, Budapest, Nagykanizsa, és Tapolca is.

 

A veszprémi rendező SR Sport Egyesület és az SZ&T-T Rally Team most is kitesznek magukért, hiszen mindjárt évkezdésként egy hatalmas durranással kezdenek. A színes programok mellett a szlalom pályát is tudták még érdekesebbé tenni hiszen, két pálya kerül kialakításra, ami eddig szlalomban csak a szentkirályszabadjai reptéren volt látható országszerte, de az is Mulicz László ötletéhez fűződik. Akkor több mint három kilométer volt a két pálya hossza, ami itt persze nem megoldható, de itt sem lesz hiány látványban. A pilótákat rendesen megizzasztja majd a kétszer három kör teljesítése, amiket külön is értékelnek majd. A két pálya rajtja egymás mellett lesz, és mint a gyorsulási versenyeken úgy indulnak egymás mellől egyenesen kigyorsítva a versenyzők. Ezután ki-ki a maga előírt pálya nyomvonalát kell hogy teljesítse persze jó sok bójával megnehezítve.

A lebonyolítás a következő képen fog történni: az I. pályán először a páratlan rajtszámmal rendelkezők indulnak emelkedő sorrendben, a II. pályán a páros rajtszámmal indulók. Ha minden nevező megvan, akkor csere. Ha minden versenyző ment mind a két pályán, akkor van vége az első körnek. Ekkor szedjük össze a jegyzőkönyveket és folytatódik a második majd harmadik kör. A verseny végén minden pályán külön hirdetünk kategória helyezetteket, így lehet, hogy más és más állhat dobogóra, kinek melyik pálya feküdt jobban.
Az abszolút első három helyezettet a két pálya összetettje alapján díjazzuk.

 

PROGRAMOK:
- Szinkronpályás szlalom show Rajt 9:00,
- Baleset-megelőzési Programok a Veszprém Megyei Rendőr főkapitányság Városi Baleset-megelőzési Osztálya jóvoltából, gokart és kerékpáros pálya, biztonsági öv szimulátor.
- Baleset-megelőzési előadás videó vetítéssel 11:00 -kor,
- Katasztrófavédelmi programok a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jóvoltából, Roncsvágási bemutató,
- Motoros szimulátor a Veszprémi Autós és Motoros Iskolával,
- Gyermek Ugráló vár,
- Büfé az arénában.

 

A verseny időterve:

06:45 Pályabírói eligazítás

07:00 - 08:45 Technikai és adminisztratív átvétel

07:00 - 08:45 Gyalogos pályabejárás

09:00 Nevezői eligazítás és megnyitó ceremónia

09:15 1. mért kör kezdete

17:00 Ideiglenes eredménylista kifüggesztése (az időpont a nevezői létszám függvényében eltérhet)

17:15 Díjkiosztó (az időpont a nevezői létszám függvényében eltérhet)

 

Autós ügyességi verseny kategóriái:

N1.:                      0-1100ccm-ig,      Első és 4x4 kerék meghajtású gk,

N2.:                1101-1500ccm-ig,      Első és 4x4 kerék meghajtású gk,

N3.:                1501-ccm felett,         Első és 4x4 kerék meghajtású gk,

A1.:                      0-1100ccm-ig,      Első és 4x4 kerék meghajtású gk,

A2.:                1101-1500ccm-ig,      Első és 4x4 kerék meghajtású gk,

A3.:                1501-ccm felett,         Első és 4x4 kerék meghajtású gk,

H1.:                      0-1600ccm-ig       Hátsókerék meghajtású gk,

H2.:                1601-ccm felett,         Hátsókerék meghajtású gk,

J.:                   Juniorok                      (ccm-től független 17 éven aluliak)

N.:                  Nők - hölgyek            (típus és ccm-től független)

P.:                   Proto                          (típus és ccm-től független)  

Abszolút.        (Az abszolút 1-2-3. helyezett kerül értékelésre.)

 

Az SR Sport Egyesület azonban nem csak a szlalom versenyeken jeleskedik. Az idén is kiszemeltek már maguknak jó pár technikai sportot ahol rendezőként, sportbíróként, de sok esetben versenyzőként fognak helytállni. Az idén sem maradhatnak ki a gokartversenyek, rally, rallycross és szlalom versenyek csakúgy, mint ahogy már várják az évek óta megrendezésre kerülő Marsal Trophy tájékozódási versenyt is.

 

Tervezett veszprémi rendezvények időpontjai:

2016. március 13., 2016. május 29., 2016. július 24., 2016. szeptember 18.,

Információk: www.szlalomracing.atw.hu weboldalunkon.

 

Kis visszatekintés, ahogy a Nyilasróka médiatársak látták rendezvényeinket: http://nyilasroka.gportal.hu/gindex.php?pg=24266997&nid=6645855

 

Tisztelettel: Mulicz László SR Sport Egyesület elnöke.

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!