-->
16 augusztus 2017 Szerző 

Interjú Vaskó Dominik Rallycross versenyzővel az augusztus 20-i nyíregyházi KZ Invest Kupa előtt.

Hétvégén előfutóként veszel részt a KZ Invest Kupán. Voltál már itt korábban is vagy ez az első alkalom?
- Sajnos a szoros versenynaptár miatt még soha nem indultunk a KZ Inveszt Kupán, mert vagy egybe esett a versenyekkel vagy épp az autó volt felkészítés alatt. Az idei szezonban egyre több ilyen és ehhez hasonló versenyeken találkozhatunk, a középiskolai tanulmányok megkezdése előtt szeretnénk egy kicsit kikapcsolódni és feszültség nélkül autózni.

Gokartversenyzőből lettél rallycross pilóta, most pedig aszfaltot fogod szaggatni a Peugeot típusú verseny autóddal. Mit is tudhatunk erről a kocsiról?
- Két évet autocrossban is versenyeztem, és a rallycross ennek az ötvözete, amit még a test test elleni csaták is izgalmassá tesznek.
Az autó Peugeot 208 RX egy aranygépkönyves szuper1600-as versenyautó. Nem feltétlen ilyen pályára való, de megpróbálunk egy kis futómű állítással ezen korrigálni.

Sok fajta pályán fogok versenyezni, ezzel fel is adtam a leckét apának, csak győzze kitalálni a megfelelő beállításokat. Motorikusan, nem a legerősebb motorunkat használjuk, ilyenkor a fordulatszám tiltást is levesszük egészen 7200-ra. (9400 helyet). A váltóm az egy 6 sebességes szekvenciális váltó, ami a végáttételtől és a motorfordulatszám tiltásától függően 130-220km/ó sebességre képes. A fékek nagyon jók, elöl 17-es kerekeknél kisebbek fel sem férnek.

AKI KÍVÁNCSI AZ AUTÓRA, NAGYON SZÍVESEN LÁTOM A DEPÓBA!

 

Aszfaltos verseny lesz, ahol előfutóként fogsz végig menni, esetleg a nézőknek autózva a kézi féket is meg meg húzogatod majd?
- Igazából szeretek aszfalton versenyezni, négy év gokartozás után már a murvát is megszerettem mindkettőnek megvan a szépsége.

Ettől az évtől viszont új terveink vannak, de erről még nem beszélhetek. Kövessétek facebook oldalamat és tekintsétek meg honlapomat.

Miért is választottad, hogy augusztus 20-án itt fogsz indulni a szülővárosodban Nyíregyházán?
- Örülök, hogy Nyíregyházán is versenyezhetek, várok mindenkit sok szeretettel vasárnap.

 

Szurkoljunk közösen Dominak augusztus 20-án a nyíregyházi autópiac területén!

- Hajósi Mikós -

 

Versenyinfók: http://racing.hu/20170820_kz_invest_kupa_4._fordulo_2017.08.20._an

 

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!