-->
25 november 2016 Szerző 

Beszélgetés Tóth József "Yondi" rally versenyzővel a 5. Revo-Tec Rally a PENTA Kupáért verseny után.

Tóth József - Tóth Tímea
Lada 2107i - HBRK ASE
5. Revo-Tec Rally a PENTA Kupáér

A hétvégén egy rallysprinten vettél részt a feleségeddel, csapatoddal és a szépen szóló gyorsan suhanó ladáddal.

Mesélnél a portálolvasóknak, hogy miként tudtad az asszonyt rávenni, hogy nyavigáljon neked? (esetleg te mosogatsz egy hónapig cserében?)

Sziasztok.
Igazából Ő vett rá engem, bár nem tudom mi lesz a következménye (mosogatás, porszívózás, de a garázskaput biztos meg kell javítanom). Ezekre a lábatlani, oroszlányi versenyekre meghívásunk van a Szilas Peti, Pufi, Staudinger zoli és a többiektől mert nekik helyi verseny ez. Általában pénteken érkezünk, és este szokott lenni egy kis ereszd el a hajam. Ez most sem volt másképp. Anya megkérdezte hogy eljöhet-e velem, mert már ő is régen találkozott velük. Persze, mondtam de akkor be kell ülnöd navigálni. Beleegyezett.

Ha már navigált, azt konyha nyelven tette vagy azért szombaton írattál vele egy űber jó itinert?
- Nem konyhanyelven, hanem  jól mondta. Már navigált tavaly a szilveszteren és Tótkomlóson. Elég jó itinert írtunk, nem sok plusz infóval. Azért ilyen éles helyzetbe még nem volt, de én már nagyon sokat mentem itt.

Új autó, szép hang, köpi a lángot mint sárkány a tüzet. Mit is tudhatunk róla, hova milyen bajnokságban lehet vele indulni?
- Ez most egy sárkány lett szó szerint. A felújításnak köszönhetően amit még egyszer megköszönök Polyák Attilának Frenkynek és HÚS systemnek, nagyon jó erőben van 166LE és 180Nm. Leírhatatlan élmény volt vele autózni a hétvégén! Az autó Rally2 gépkönyves, rendszámos, kis átalakítással Rally1-ben is el lehet vele indulni. Ki tudja mit hoz a következő év? Eger Rally1?

Miként sikerült a vasárnapi futamotok, ha jól tudom a szervizcsapatodat is megdolgoztattad!

- Teljesen jól sikerült. Meglepően jó időket mentünk, még így is hogy anya ült bent és nem akartam sokat kockáztatni. A 3-4-es gyorson már hallottam hogy nincs minden rendben a difivel. Annyira figyeltem a hangját hogy a 4. gyorson le is bombáztunk a terelőgumit és meg is álltunk a gázátemelő előtti lassítóban.

Mivel 2x mentem „0000-ás és 53-as rajtszámmal” nekünk volt egy közel 35-perces etapunk a két rajtszám között, 50-perc körüli időnk volt a két rajt között. Sajnos az utolsó 53-as gyors rajtjához már nem értünk oda pályazár előtt, és így nem engedtek elrajtolni az utolsó gyorson. Pedig a szerelők mindent elkövettek a sötétben, hogy minél gyorsabban kicseréljék a difit. Köszönet a csapatnak: Polyák Attila, Tiszák, Frenky, Csiga, Ani. 

Előző hétvégén az FRT-n lefogazott a difink, amit kicseréltünk kalandos körülmények között. A Higany system épp ott volt és összerakta az esőben, de azt mondta hogy a mai napot kibírja, hétfőn vigyem  le neki a tartalék difit, megcsinálja nyugodt körülmények között és cseréljem ki. Úgy is volt megcsinálta, megígértem, hogy kicserélem, de úgy voltam vele hogy az FRT-t kibírta, a padozást kibírta és már sok időnk sem volt rá, NEM cseréltem ki. Nem bírta ki, le is cseszett Hygany érte. Bocsánat.

Ha újra rajtolhatnál tennél-e valamit másként?

- Kicserélném a difit. Semmit nem csinálnék másképp, mert nagyon rendben volt minden, jól éreztük magunkat. Köszönet mindenkinek, segítőknek, rendezőknek és főleg a nézőknek, szurkolóknak a pálya szélén. Reméljük jó élményt szolgáltattunk nekik.

Köszönet a Fire Electric System Kft-nek www.fireelecric.hu a családomnak és Polyák Attilának!

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!