-->
11 szeptember 2018 Szerző 

Sajnos rövidre sikerült a JG2 Racing Team ralipárosának a CREDOBUS Salgó Rallye2 verseny.

CREDOBUS Salgó Rallye2 2018
Tim Gábor - Timár Tamás
Opel Adam R2

A szokásosnál erősebb felkészülést tartottunk minden vonalon. Ezért megrendeltük a motor újjá építését. Meg is lett időben, nagyon jó paramétereket hozott. 

Az előkészületben a friss motort járatni kellett, így fizettünk egy rendőri lezárással egy tesztet a verseny hetében. Mind szellemileg, mind technikailag felkészültünk.

A szokásos ceremóniák után már az első napon egy rövid gyors szerepelt 3.6km-rel.Ez a szuperspeciál, mégpedig Salgótarján városában, rengeteg néző előtt.

Igen nagy sikerünk is volt, gyönyörű hangja volt az Adamnak, és az eredmény is biztató. Majdnem elsők lettünk a 40 csapat közül. Két tized másodpercre lettünk a másodikak. Ígéretesen fejeztük be a szombati napot.

Vasárnap korán kezdtünk, bár már összeszedett a versenyigazgatóság egy óra csúszást, mert az egyik nullás autó beesett az árokba. Kicsit borzolta a kedélyeket, de nyugodtan álltunk a második gyorshoz. 

Sajnos a Zagyvaróna-Cered gyorson, az ötödik kilométeren, furcsa módon ok nélkül eltört a jobb első lengőkarunk, és a futómű miatt a kaszni ráült a kerékre. Röviden kiestünk. Ebben az évben kísért a szerencsétlenség, de meg tudtuk mutatni, azért velünk számolnunk kell, ha a technika is jó! 

Addig is a közönség fantasztikusan szurkolt, hisz majdnem hazai pálya volt a Nógrád. Köszönjük bizalmukat a támogatóinknak, legközelebb futamgyőzelemmel háláljuk meg a reklámozó partnereinknek az évet az I. Nyíregyháza Rally-n.

Partnereink:SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft., Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft., Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.

- Hajósi Miklós -

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!