Hirdetés
-->
08 máj. 2017 Szerző 

Balázs Kornélnak nem igazán a tervek szerint sikerült a hétvégén megrendezett M6LOG Salgó 2017 R2 futam, 

sajnos egy bukás miatt nem sikerült teljesítenie a szakaszokat. Kornélt faggattam a történtekről.

 

- Szia Kornél! Hogyan indult a hétvégétek?

Sziasztok! A hétvége zökkenőmentesen indult, pénteken délután nekivágtunk az autókkal az útnak, kora estére már túl is voltunk az itiner felvételen és a szállás elfoglalásán. Este volt egy kis összeröffenés a szálláson Nagy Varga Gézáékkal és Tiszákékkal szóval úgy tűnt jó hétvégének nézünk elébe.

- A technikai átvételen minden rendben volt?

A technikain is könnyen átcsusszant az autó, nem találtak semmi kifogásolni valót, egyedül a Pista bácsi sisakjába kötöttek bele, hogy nem találják a homológ számát pedig igen csak benne volt.... Na de mindegy is, elmúlt ez is.

- A Trabi után gondolom jelentősen más a C2. Hogy tetszik?

Sokkal erősebb ez tény és való, rövidebb a tengelytávja is így egy kicsit talán agresszívabb az autó, nehezebben kezelhető. FRT-n úgy tűnt, hogy sikerült megbarátkozni vele de, azért igyekeztem megtisztelni, hiszen igazi verseny körülmények között csak itt tudtam beleülni az autóba, az utca más, mint egy repülőtér aszfaltja. Maga az autó nagyon tetszik, de sokkal többet kéne vele mozogni, hogy igazán megszokjam, ismernem kéne minden kis rezzenését, valószínűleg ez okozta a vesztünket is....

 

- Sikerült a szakaszokat rendesen felírni?

Ceredre kész itinerrel mentünk, hiszen tavaly ment itt az autó így már fel volt írva. A másik kettőre szerintem sikerült jó itinereket felírnunk, Sámsonházát talán egy kicsit erősebbre is írattam mert éreztem, hogy az nagyon lobogós lesz és ott bármi megtörténhet. Végül nem tudtuk leellenőrizni, hiszen addig sajnos nem jutottunk el.

- A Vizslás - Kazár - Salgótarján gyors vége felé aztán eldobtad a gépet. Mi történt pontosan?

A szakasz elejét megtiszteltem rendesen, volt ahol bőven is, mert nem ismertem pontosan az autót illetve az idő nem is nagyon érdekelt csak szokni szerettem volna az autót. Egyelőre nem láttam még a belső felvételt sem így pontosan nem tudom megmondani. Aki látta és jobban is ért ehhez a sporthoz az azt mondta, hogy ahogy ráléptem a fékre az egyenesben akkor el is úszott a hátulja, amit már nem tudtam összeszedni sajnos és ráestünk a korlátra. Nem lett volna nagyobb baj, ha nincs ott az a bebetonozott közúti tábla, ami kiütötte a jobb első futóművét az autónak.

- Mennyire komoly a kár?

Összetörtem a komplett elejét, lámpák, lökhárító, sárvédő illetve a futómű és a bölcső is kapott, szóval annyira nem esett jól ez a mutatvány. Az alkatrészek már megvannak nagyjából, a jövő hét folyamán szét lesz szedve az autó és kiderül pontosan, hogy mi sérülhetett még.

- Hol láthatunk Benneteket legközelebb? C2 vagy Trabi?

Ami biztos - mivel már lefoglaltuk a szállást meg mindent - hogy a Trabival indulunk a Barum Rallye-n. Ha akad rá lehetőség, akkor előfordulhat, hogy indulok még az autóval, de jelenleg ezt a helyzetet nem látom pontosan, lehet, hogy idén már nem tudok indulni vele.

Kornél, köszönöm szépen a riportot, és a Barum Rallye-n csak ügyesen!

Köszönöm szépen a családomnak, és Pista bácsinak hogy felajánlotta az autót nekem.

 

Reklámpartnereink:

Fémtiszta Kft., Pet Pack Kft., Varrivál Kft., Villámszer Kft, Tekt, Dr Marcus, I.SZ.I Produkt Kft., Strapa.Pack Kft., Jász és Jász Kft., Copy and More Kft., Golf Kft., Fun Carter Kft., Rodex, Decran Kft, Milky Food Kft.

Kapcsolódó cikkek

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!