-->
26 december 2015 Szerző 

Novák Balázs és Jagadics Gábor idén is a Hungaroringen zárja az évet.

 

A Speed Rally Team versenyzőpárosa Novák Balázs és Jagadics Gábor idén is a Hungaroringen zárja az évet. Balázs számára ez az év vegyes érzelmekkel zárul. Igaz, hogy 2015-ös évet választotta arra, amikor betöltötte a 40. életévét, hogy az eddig halasztgatott vágyait a Rallyt tekintve beteljesítse, így mint a déli régióban rajthoz állni, ami sajnos nem sikerült a tervek szerint, illetve egy elsőkerekes versenyautót kipróbálni, ami már jobb emlékekkel teljesült. De most elérkeztünk az év végéhez, és várja őket a ring közel 300 párossal együtt.

 

Milyen élményekkel gazdagodtál a Mikulás Rallyn?

Nagyon jól éreztük magunkat Pistivel, jól bírta a Citroen a hétvége kihívásait, ahhoz képest, mint amire számítottam, egészen jól mentünk. És úgy gondolom, hogy a tervezettnek megfelelően teljesítettük a versenyt, végigmentünk, minden rendben volt, ennél több nem is kell.

Mit mondanál, milyen volt az évetek?

Változatos volt az évünk az biztos, sajnálom, hogy ez a déli régiós futam ennyire rövidre sikerült…,de most egy jó ideig nem akarok odamenni. A többi versenyt tekintve, amit a MARB futamban teljesítettünk jól sikerült. Szeretem ezeket a pályákat, mint a Mátrakeresztes - Mátraszentimrét, illetve a Gombás - Sejcét. Összességében, azt kell, hogy mondjam nem volt rossz ez az év, de jól fog esni ez az év végi muri itt a Hungaroringen.

 

Mi a terv a Szilveszter Rallye-ra?

A Szilveszter Rallye egyértelmű szórakozás, alapvetően nem az eredményre megyek, de itt meg aztán végképp nem, ha mégis úgy sikerült, az mindig jól esik, de ilyen mezőny mellett, nem várok sokat! Nem volt még ilyen számú nevező a ringen, nem is tudom, hogy ez miként fog megvalósulni, remélem, nem lesznek fennakadások, mindenesetre várjuk a versenyt.

Köszönöm a riportot és jó versenyzést kívánok!

Köszönet a támogatásért:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  HK Trans Kft,; V-System – Informatika; This Point Informatika, DEMIX Kft, Susánszki és társa végrehajtó iroda, PetPack, Via Nortonia, MAZZINI, Jász Papír Kft, FémtisztakKft., Szolnoktej Kereskedőház, Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó – FACSEMETÉS, Marso Kft, Keveland Kft,

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

Tel.: +36 30 610-6832

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!