-->
12 november 2015 Szerző 

Botka Rally Team

2015.11.12. Budapest



Botka Dávid és Szeles Péter nem sokat pihent az ERC2 bajnoki címének elhódítása után. A Botka Rally Team terveiben az szerepel, hogy a 2016-os esztendőben is elsődlegesen az European Rallye Championship sorozatban versenyeznek. A pilóta egy kategóriával feljebb lépve, a Mitsubishi Lancer Evo IX versenyautót lecserélve, egy R5-ös versenyautóban képzeli el a jövőt.

„Nagyon sok gratulációt kaptunk a bajnoki cím megnyerése után.” - büszkélkedett Dudu. - „Sokan megkerestek és olyanok is gratuláltak, akikről nem is gondoltam, hogy figyelemmel követik a ralival, a versenyzésünkkel kapcsolatos eseményeket. Jól esik ez és az a média figyelem is, amiben részesülünk az utóbbi napokban.”

A szezonzárón a versenyzés mellett hirdetéseket böngészett a páros… „Már a svájci futam előtt kinéztünk egy autót, amivel az elkövetkezendő 5-6 évadot tervezzük. Több levélváltás után a napokban eljutottunk oda, hogy elmentünk Norvégiába és megnéztük azt a versenyautót, amiről az elmúlt hetekben leveleztünk.„

Az osló-i kiránduláson részt vett a versenyzőpáros és a csapatvezető is. Hazatérés után a pilóta boldogan nyilatkozott: „Örömmel mondhatom, hogy sikerült a norvég Anders Gröndallal megegyeznünk és elhoztuk az eladó Citroën DS3 R5 versenyautóját. Azt gondolom, hogy egy nagyon korrekt eladótól vettük meg az autót, hiszen nagyon sok, évek alatt kidolgozott beállítását odaadta és nagyon sok információt adott a versenyautó mellé. Nem nekünk kell kitalálnunk mindent, hanem egy komoly ralis családból származó, harmadik generációs, világbajnoki futamokon is indult versenyző beállításaiból fogunk tudni majd dolgozni, ami mindenképp segítség lesz, és nem nulláról kell megismernünk ezt a típust.”

A hófehér versenyautó már úton van hazafelé. „Az autó szenzációs, nagyon tetszik. Úgy van felkészítve, ahogy egy eladó autótól elvárható. Bízom benne, hogy nem fogok úgy járni vele, mint két évvel ezelőtt a Peugeot-val jártam.”

Korábban még sosem vezetett ilyen új fejlesztésű, R5-ös versenyautó Botka Dávid.
„Most is csak pár száz métert tudtam menni az autóval. Igazából csak arra volt jó, hogy megmutathassanak mindent a kezelőszervekkel kapcsolatban. Nagyon várom már, hogy hazaérjen a kocsi…
Andresnak a Mitsubishinkhez hasonló, N csoportos autója is van a DS3 mellett és mutatott pár videót, amiből kiderült, hogy állórajtból 300 méteres kigyorsítás után 2.5 másodperccel gyorsabb az R5-ös a széria autónál… Szerintem elég gyors lesz... Alapban jó konstrukció az autó, aminek ugyan vannak típushibái, amit szerencsére mások már kitapasztaltak. Azon leszünk, hogy az idei évhez hasonlóan, ezzel az autóval is technikai hibák nélkül tudjunk versenyezni.”

A magyar szurkolók láthatják először versenytempóban autózni a Botka Dávid - Szeles Péter - Citroën DS3 R5 triót: „A Mikulás Rallye-n biztosan ott leszünk vele!
Szeretnénk anyagilag is jól összerakni a jövő évet. Ha minden úgy összeáll, ahogy kell - ahogy még egyelőre nem - akkor fogunk tudni a Szilveszter Rallye-n is elindulni.”

 

Fotó: DudásEndre - Botka Rallye Team

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!