-->
31 október 2015 Szerző 

Interjú Csabával a verseny után.

 

Juhász Csaba - Juhász István

Crash Men Team
3-Städte Rallye 2015
Honda Civic TypeR

 

Egy rövidre sikeredett Mitropa Rally Cup futamon vagy túl a Honda Civic Type R-el.

Ennyire nem szereti a Honda a német hegyeket, hogy most is cserben hagyott?

- Nem vagyok babonás, de négyszer indultunk itt a Hondával és háromszor estünk ki műszaki hiba miatt. Talán az a gond, hogy ez az idény utolsó versenye és elfáradnak az alkatrészek. Egymás után nyolc versenyt teljesített a Honda, ez a kilencedik most nem jött össze, sajnos.

 

Péntek este a Reutern nevű gyorsot kétszer teljesítettétek. Miként sikerült végig menni az új lámpasor támogatásával?

- A lámpasor kiváló, bár egy kicsit túl közelre világított a beállítás miatt. A gond inkább azzal volt. hogy az ugratót rosszul diktáltam fel a pályabejáráson, mert mindig ott állt egy kamion az út közepén, amikor odaértünk. Ennek következtében az első alkalommal be is ugrattunk a fűbe, szerencsére megúsztuk defekt nélkül. Igaz a bal első kerék ezután rázni kezdett, ami lelassított miket. 

A második körben jobban sikerült az ugrató, fel is ütöttük az autó elejét.

Sajnos nem tudom miért, de ez a szakasz nem sikerült jól, így visszaestünk az értékelésben.

Szombat reggel köd fogadott a St. Salvator gyorson. Ide már a lámpa sor is hiábavaló ugyebár. 

Sikerült-e tempósan teljesíteni ezt a 28 kilométeres pályát?

- Szerintem jól sikerült, jó pár helyet jöttünk előre az abszolútban, egy Opel Adamot megelőztünk, a másikat pedig a célban értük utol.

A gumi választás is jó volt és az összhang is meg volt az autóban.

 

Következett a Haarbach szakasz ami alig nyolc kilométer hosszú. Ez nálunk egy sprintszakasz hosszának felel meg. Ott is sprint élmény volt, vagy sokkal kanyargósabb mint itthon a pálya?

- Eléggé kanyargós volt  és ebben a szakaszban is volt murva. A végén lefelé mentünk sárban az  erdőben egy szűk úton, ahol nem volt lehetőség a hibázásra.

 

A Fellner Arena-nal háromszor kellet volna körbe menni, ami sajnos a Honda meghibásodása miatt nem sikerült. Lehet-e tudni, hogy mi is történt  a vassal?

- Sajnos megállt a motor a második körben. Nagyon sajnálom, mert legalább még erről a szakaszról lemehettünk volna. Úgy éreztük , hogy egyre jobban eltaláljuk a tempót. Az időjárás is melegebb lett, a gumik jobban tapadtak és a szervizben a fiúk állítottak a hátsó futóművön , ezért az autó sokkal jobban viselkedett. 

Kíváncsiak lettünk volna, hogy  a következő szakaszon mennyit tudunk ezáltal javulni, de sajnos ezt  már nem tudjuk meg.

 

Összességében amíg haladt a Honda, hogy értékeled ezt a versenyt?

- A péntek nem sikerült fényesen, de a szombattal elégedett vagyok. Jó vezetni az autót, de most már egy kis fejlesztés ráfér.

Legközelebb, hol és milyen autóval láthatunk versenyezni?

 

- Mikulás Rally-n fogunk rajthoz állni, hogy milyen autóval az még nem biztos. Szeretnénk egy Clio R3-ast kipróbálni, de erről még tárgyalunk. 

 

Köszönjük Partnereink segítségét!
www.infovaros.hu,  Tiszaújváros Transz. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Mahiti Kft. DDZ MED Kft. Komplex - D, ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Öko Transz. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft., Product T-Pride Kft., R-Pex2000 Kft.,  H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Baromfiudvar 2002 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Távit Kft. Autó M3 Szerviz és Diagnosztika. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. Technor 93 Kft., Vivifer.hu, Olvisz 98 Kft., Termix Bt, Magyar Ipar Kft., Dr. Lan Kft., Hernád Fólia Kft., Bója Teherfuvarozás, Flotál Kft, www.flotal.eu/kapcsolat, DruszAgro, Hunola Kft., TT Sped kft. DSG Tervezőiroda Kft, Natrur Gold Farms Kft., Bio Balls Kft., NBBH s.r.o, BB-Logistic Kft. Alföld Európa, H-Euro Consult Bau Kft., Baromfi Trans 2008 Kft., Vargatrade-Ferr Kft., Lanexpert Kft., Inter-Agrowashker Kft., Dentmark Kft., Glasstone Transz Kft., Total Wagon Management Kft., Akku-System Bt, Dexter Transz Kft., NGK Spark Plugs, Black Point Kft, Viveszt-Med Bt, Juhász-Média Kft., Crash-Men team Kft., Magyar Mélyépítő Kft. Diák Meló Miskolc.

 

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!