-->
30 október 2015 Szerző 

Túl van a Mecsek Rallye-n a K-Tech Motorsport csapata.

A csapat egyik párosa elégedett és örül a célba érésnek és a tapasztalat szerzésnek, míg a másik páros nem ennyire elégedett, hiszen az ORB-vel ellentétben a Rallye2-esek nem kaptak sok esélyt arra, hogy jó szájízzel hagyják el Pécset.

 

 

Lajosházi Csaba: - Nagyon küzdelmes versenyen vagyunk túl, sosem voltam még ilyen hosszú távú versenyen, sőt a Mecsekben sem versenyeztem, de célba értünk, és ez a legfontosabb. Mindenki azt mondta, a Mecsek Rallye-k történetében ez volt eddig a legbrutálisabb, én meg pont most cseppentem ebbe bele. J

 

- Sikerült harmadik helyen végeznünk a P csoportban és a P15-ös kategóriákban is, abszolútban pedig húszadikok lettünk, és azt gondolom, hogy ebben az esetben, hogy első versenyünk volt az első osztályban és a Mecsekben is, és az autó új fejlesztéseit is most próbáltuk ki először, így maximálisan elégedettek lehetünk az eredménnyel.

 

- Az autónk tökéletesen működött, igazán előre felé lendítették a fejlesztések, csak egy - két apróbb probléma lépett fel, de ennek én és a csapat is örülünk, hiszen az autó mostanában nem ment hosszabb távú versenyeken és így tudnak legközelebb még tökéletesebb autót biztosítani. A prológon kicsúszott egy féltengely, és ezt a srácok a reggeli szervizben orvosolták, majd az esti Trefort pusztán a végén kaptunk egy defektet, de ez annyira nem befolyásolta az időt. Pécsváradon jött ki a legnagyobb hiba, ami egy turbócső szakadás volt, de erre sem tekintettem nagy bajként, hiszen nem volt annyira agresszív az autó a sárban. Ezen a gyorson amúgy sem tudtam volna jó időt menni, mert őszintén bevallva féltem egy picit. Ez a gyorsasági brutális volt, és itt meg is ragadnám a lehetőséget és gratulálnék Bútor Robinak, aki nagyon durvát ment itt 11 percen keresztül. JPlusz a K-Tech Motorsportnak köszönöm, hogy ismét tökéletes autót kaptam, ami kibírta a bevetést. J

 

- Sajnos az ORB nagyon költséges mulatság és nem a megszokott dolgokról beszélek. Nagyon fontos dolog, hogy ezekre a versenyekre kell az új gumi és nem csak egy szett, mert egy négy gyorsaságis körben simán el tud fogyni a használt, de ez is kellett ahhoz, hogy rengeteg tapasztalatot szerezzünk.

 

- Folytatásban több variáció is van, az egyik a Gombás - Sejce MARB futam, a másik pedig a Mikulás Rallye. Mindenki mondta, hogy egészen jól mentem a murvás részeken, és én is nagyon élveztem. Mivel még sosem versenyeztem murván, ezért ez biztosan nagy kihívás lenne. A jövőt illetően pedig az első főcsapás továbbra is Ausztria, de nem zárkózom el az ORB versenyeitől sem, és annak ellenére, hogy Mecsek Rallyeval voltak bajok, de tapasztalat szerzés céljából jövőre is ott leszünk Pécsett.

 

Kocsomba Károly: - A verseny előtt szerettem volna bebizonyítani, hogy a Subaru egy jó kocsi, és van értelme ezt kibérelni. A verseny után azt mondom, műszakilag tökéletes volt az autó, igaz vannak még apróbb hiányosságai, de ezeket a verseny után orvosoljuk.

 

- A versenyről viszont már nem tudok jókat mondani, ennél rosszabb versenyen nem vettem még részt, pedig nem ma kezdtem a szakmát. Rengeteg hiányosság volt, utolsó pillanatokban derültek ki rajt idők, majd még azt is módosították. De lehetne a sort folytatni, a tankoló zónákkal, gps-szekkel. Mindössze két tiszta gyorsot tudtunk menni, és ez nincs így jól. Ami nekem nagyon rossz volt, hogy nem tudok ötvennel pályát írni, mert az nagyban hátráltat a versenyen. Az is a véleményem, azért van ennyi baleset, mert a többiek sem tudják így pontosan feldolgozni a pályákat.

 

A csapat együttműködő partnerei: Varrival Kft., Tekt Kft., Kovács méréstechnika Kft., Tion Kft., Fürdőpark Kft., Orfű Aquapark

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!