2020. december 23., szerda 15:59

Újabb díjjal ismerték el Vogel Adrienn teljesítményét

Írta:

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség az Év női versenyzőpárosa címet adományozta Vogel Adriennek és Notheisz Ivettnek a rali-Eb-n (FIA ERC) bemutatott egész évi teljesítményéért.

Az ERC3-as kategóriában hetedik helyen végzett duó pilóta tagja, Vogel Adrienn 2017 után másodszor is az Év női autóversenyzője lett az MNASZ értékelése alapján.

 

A szervezet elnöke, Oláh Gyárfás gratuláló levelében azt írta: “a 2020-as év az egész világ számára olyan kihívásokkal teli év volt, amelyek ismeretlenek voltak, és még soha nem kellett szembe néznünk velük. Rengeteg nehézséget, bizonytalanságot, akadályt kellett legyőzni. Mindezek ellenére Te küzdöttél és kitartottál szeretett sportunk mellett, aminek eredményeként az idei évben is nagy sikeret értél el nemzetközi viszonylatban is. Erőfeszítéseidért és a sportban elért sikereid elismeréseként a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2020. Év Női Autóversenyzője címet adományozza számodra.”

 

Vogel Adrienn számára igazi meglepetés volt a bejelentés. “Semmit nem tudtam az egészről, teljesen váratlanul ért az elismerés. Nagyon boldog vagyok, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség ezzel a díjjal értékeli a munkánkat. Köszönjük az MNASZ-nek és Oláh Gyárfás elnök úrnak a figyelmet és a kitüntetést. Partnereinknek, csapatunknak és szurkolóinknak pedig a támogatást, nélkülük nem kaphattuk volna meg ezt a címet.”

 

Az MNASZ elismerése mellett Vogel Adrienn idén megkapta a Formula és Autósport Magazin Év női autóversenyzője díját is.

 

- Kőváry Anett -

 

 

 

Impresszum

www.hajoka.hu INTERNET-es SAJTÓTERMÉK - Regisztráció: 2020.04.30.  - Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós Attila E.V. "Kisadózó"
Elérhetőségek: Postai levélcím: 3735, Alsótelekes, Béke utca 18. - E-mail: hajoka@hajoka.hu - Telefon: +36/30/563-3153
A hírek, cikkek, interjúk, sajtóanyagok, fotók, és videók termékmegjelölést tartalmaznak.
A képek szerzői jog alatt állnak!