-->
29 máj. 2018 Szerző 

Idei legjobb eredményét érte el Fogasy Gergely és Berendi Dávid, Peugeot 208 T16-tal a szlovéniai Velenje Ralin, ahol a Mitropa Kupa értékelésben nyertek, abszolútban pedig a harmadik helyet szerezték meg.

A Mitropa Kupában ez volt zsinórban a második győzelmük, amivel a csapat számítása szerint átvették a vezetést a bajnokságban. (A sorozat szervezői még nem tették közzé a hivatalos bajnokság állását.)

„Olyan volt a verseny, mint amilyenre számítottunk — mondta Fogasy Gergely. — A gyorsasági kilométert tekintve nem volt hosszú, de mivel egy nap alatt kellett megtenni a 104 kilométert, reggel héttől, este kilencig egyfolytában autóban ültünk és jól el is fáradtunk.

A mezőny ezúttal nem volt olyan erős, a Mitropa Kupát végig vezettük, abszolút értékelésben pedig Rok Turk mögött kilenc gyorsaságin keresztül a második helyen álltunk. A délutáni pályákon egy kicsit meglepett a fehér aszfalt, amin a tréningen az utcai gumi jobban tapadt, mint a versenygumi. Olyan volt, mintha jégen mentünk volna. Kérdezgettük is az ellenfeleket, hogy nektek is így csúszott? Ők meg csak nevettek, hogy ez ilyen, nem tudtátok? Az utolsó gyorsaságiig harcoltunk, hogy visszaszerezzük a második helyet Claudio de Ceccótól, de nem sikerült, 7,7 másodperccel harmadikok lettünk.

 

Ennek ellenére elégedettek vagyunk. Maga a verseny nagy kihívás volt a számunkra, megint olyan körülményekkel találkoztunk, amikkel a magyar bajnokságban soha, új dolgot kellett megtanulni, az autót is a pályákhoz kellett hangolni. Nagyon sokat tanultam ez alatt a száz kilométer alatt.

Természetesen örülünk, hogy vezetjük a bajnokságot, ez a csapatunk számára is nagyon fontos volt, főleg az után, hogy az első versenyünkön kiestünk.

A Mitropa Kupa következő versenye júliusban a Casentino Rali lesz Olaszországban, ahol nagyon erős mezőny várható Mitropában és abszolútban is, de mi készen állunk arra a kihívásra is. Egyelőre a Mitropa Kupában szeretnénk jól szerepelni, a Nova Goricia Rali a European Rally Trophyba is beszámít, az után döntjük el, hogy kell-e még a Mitropára koncentrálnunk, vagy megnézzük az ERT hátralévő két futamát.“

A Velenje Rali végeredménye

1.   Rok Turk—Blanka Kacin        SLO      Peugeot 208 T16                    1:07:39,3

2.   Claudio De Cecco—Battista Campeis      I                                              Hyundai i20 R5       +1:17,5

3.   Fogasy Gergely—Berendi Dávid   H      Peugeot 208 T16                    +1:25,2*

4.   Hermann Gassner sen.—K. Thannhäuser       D                                             Mitsubishi Lancer Evo X R4                           +2:39,3*

5.   Szilágyi János—Váradi Alexandra      H                                             Mitsubishi Lancer Evo IX                               +2:40,7

6.   Aleks Humar—Jaka Cevc       SLO      Peugeot 208 R2                      +2:49,7*

7.   Tim Novak—Uroš Ocvirk        SLO      Opel Adam R2                        +4:21,0

8.   Stefan Fritz—Christoph Wögerer  A      Škoda Fabia S2000                +4:28,4

9.   Marko Grossi—David Kavčič  SLO      Citroën C2 R2 Max                 +4:51,2*

10.Jernej Fakin— Gregor Fakin  SLO      Peugeot 208 R2                      +6:33,9

*Mitropa értékelés

 

A Mitropa Kupa állása négy futam után (nem hivatalos)

1. Fogasy Gergely  176

2. Manuel Kössler   162

3. Hermann Gassner sen.      154

4. Lovász Pál          129

5. Hermann Gassner jun.       106

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei

Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek

Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely

Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely

Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely

 

Mitropa Kupa 2018-as versenynaptára

március 16-17. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6-7. Lavanttal Rali (Ausztria)

május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)

május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)

július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)

augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)

szeptember 6-8. Nova Goricia Rali (Szlovénia)

szeptember 28-29. Citta di Bassano Rali (Olaszország)

október 19-20. 3-Städte Rali (Németország)

 

European Rally Trophy (Central Rally Trophy) 2018-as versenynaptára

május 19-20. Cesky Krumlov Rali (Csehország)

június 9-10. INA Delta Rali (Horvátország)

július 21-22. Weiz Rali (Ausztria)

szeptember 8-9. Nova Goricia Rali (Szlovénia)

szeptember 28-30. Croatia Rali (Horvátország)

november 2-4. Lausitz Rali (Németország)

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!