-->
02 november 2017 Szerző 

Kocsomba Károly és Takács Gábor is rajthoz áll az EVO VII-el a CREDOBUS Eger Rallye-n. Takit kérdeztem a hétvégéről.

Szia Taki! Ez neked helyi verseny, sokat mentél itt. Rutinból fog menni a hétvége, akár csukott szemmel is?

- Sziasztok! Igen, ez nekem helyi verseny. Sokat járok ezeken a szakaszokon a munkámból kifolyólag is mondhatni, hogy akár csukott szemmel is végig tudnék menni a szakaszokon.
Ezzel a tudással igyekszem segíteni Karcsit a versenyen, és az itiner írásakor is.

 

Ha jól emlékszem, Karcsival már mentetek együtt.

- Igen, Miskolc volt az első komolyabb közös versenyünk, ez pedig a 2. ORC futam, amin rajhoz állunk. Nyilván még össze kell szoknunk, teljesen máshogyan kell diktálni, mint ahogy Csabi kérte, de jó úton haladunk!

Autó?

- Az autó a szokásos Mitsubishi Lancer EVO VII, amit Karcsi és a K-Tech Motorsport készít fel. Kiforrott technika, profi csapat. Nem lehet probléma.

 

Mesélj picit a szakaszokról. Ha jól tudom 1-2 gyorsasági szakasz fordított irányban lesz a megszokotthoz képest.

- Igen, a Verpelét - Egerszalók és a Egerbocs - Szarvaskő is a megszokotthoz képest fordított irányban lesz. Ezen a szakaszon így még nem volt verseny.
Összességében változatosak a gyorsok, vannak lassú kanyarok, de igazi "áttolós" lobogós szakaszok is.

 

Időjárás? Mire számítasz?

- Alapvetően száraz versenyt várunk, az lenne az igazán élvezetes számunkra. Nagyon bízunk benne, hogy jó idő lesz! 12-14 fok várható, picit melegebb lesz, mint az elmúlt napokban.

Milyen helyezéssel lennétek boldogok?

- Nincs kimondott helyezés amit szeretnénk. A cél, hogy sikeresen tudjuk abszolválni a versenyt, szeretnénk célba érni!

 

Reklámpartnereink:

Varrivál Kft., Tekt Kft., Qualitekt Solution Kft., Villámszer Kft., Kovács méréstechnika Kft., Kövi Ép-Vill Kft., SBS Kft., Fürdőpark Kft., Orfű Aquapark
Universal Leasing Gépjármű Flottakezelő Kft., Sc. TransGranit Srl., Würth Szereléstechnika Kft.
Fémtiszta Kft., Jász és Jász Kft., Copy n' More Kft., Golf Kft., Pet Pack Kft., Fun Carter Kft., Dr. Marcus, Strapa Pack Kft., Molvi Trade Kft., I.SZ.I Produkt Kft., Lajosházi Csaba E.V., Target Sales Group Kft.

 

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!