-->
19 október 2016 Szerző 

Rövid interjú Juhász Csaba rally versenyzővel a németországi rally verseny előtt.


Juhász Csaba - Juhász Zsolt - Juhász István
Honda Civic Type R
3-Staedte Rally - Németország
2016.10.21-22

 

Az elmúlt hétvégén a Borsodbóta - Sáta Rallysprinten vett részt Csaba és Zsolt.

Tesztnek szánták a sprintversenyt a most hétvégi német rally előtt. Most viszont ezen a hétvégén Juhász István fogja diktálni Csabának az itinert.

Miként értékeled ezt a "tesztet", mire volt elég, be tudtátok-e a három gyors alatt eléggé állítani hondát?
- Remek kis verseny volt, nagyon élveztem. Sajnos a második és a harmadik szakaszon is eltört a féltengely, ezért nem tudtunk eleget menni az autóval versenytempóval, hogy érdemi munkát végezzünk. Gyakorlásnak viszont megfelelt. 

 

A 3-Staedte Rallyn 11 gyors vár rátok és a Honda Civic Type-R-re.

Pénteken 28, szombaton 95 kilométer gyorsasági szakaszt kell teljesítenetek. 6km-től, 28km-ig lesznek a szakaszok amin mehettek majd.

Lesznek-e új szakaszok, vagy a régi megszokott pályákon mentek ismét?
- Három-négy szakasz megegyezik. A többi új lesz‎.

 

Itt is csak kétszer lehet bejárni a pályákat?
- Két felírásból kell majd menni ezeken a pályákon, de az évek alatt ezt már megszoktuk.

 

Elég erős lett a honda mostanára. 137 versenyző páros jelezte a részvételét erre a versenyre. 11-en lesztek a kategóriátokban. ( D4 RC3-ban hatan) Hol is szeretnétek végezni a szombati nap végén abszolútban és kategóriában?

- Erős kategória lesz. Először egy Clio turbo r3-at szerettünk volna bérelni, de az nem jött össze. Most megint megkapjuk a Hondát.

Remélem nem törjük el féltengelyt, és akkor jó helyen végezhetünk.

 

Köszönjük Partnereink segítségét!Az "Infovárosok hírportál hálózat", SzL Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, Mihidra Kft., NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu, Kemad, EastJob, Komplex-D, Star Holding, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt - Med, Best -Tyre Kft., Gasztro KC, Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., P+N Invest, Cet Star Plusz, Cet Jam, Castrol Unilub Kft, Szamsped.hu, Excel It Kft., TT Sped, Mahiti Kft., Zsomar-ker Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start, Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V., Klima Yukon Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv.), Gusto Italiano, Andrássy Üzletház, Sascamion Kft., Hernád Fólia Kft., K&K Food, Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Glasstone Kft., Garden Master, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft., ML Log Kft., FEST-GROUP, Akkusystem.hu, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft, DSG, TiszaBérc Kft., BSZB Invest Kft, Club Remix, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Dr. Mohácsi Ildikó - Ügyvédi Iroda.


- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!