-->
07 augusztus 2016 Szerző 

Egy nappal hamarabb hazaért a csapat Lengyelországból. Botka Rally Team


25th Rally Rzeszow
2016.08.05. – Lengyelország, Rzeszow

 

Hatodik időt autóztak az első napon a 25. Rzeszow Rally-n Botka Dávidék. Pénteken három szakasz után megmérték az autót a technikai ellenőrök, és amikor már mindent kivetettek a DS3-ból, akkor két kilogrammal könnyebb volt a minimumsúlynál. Még engedték továbbmenni a párost, de végül kizárták őket.
 
A Botka Rally Team-nek nyugodtan indult az első versenynapja a lengyelországi Rzeszow városában. A versenyzőpáros kiegyensúlyozottan autózott a pályákon, az autó tökéletesen működött. „Jól kezdtük a pénteket.” - emlékszik vissza Botka Dávid. „Hatodik - nyolcadik időket autóztunk a futamon végig. Jó volt az autó, jó volt vele versenyezni. És végre tudtunk vele mi is úgy menni, ahogyan kell. Nem voltak messze a többiek sem.”

Három szakasz után az abszolút nyolcadik helyen - közel az élmezőnyhöz – álltak a srácok. „A szerviz előtt, a gyűjtőbe menet volt egy technikai ellenőrzés, ahol súlyt mértek az autónkon. Először 1236 kilogrammot mutatott a mérleg. Ez még a súlyhatár fölött van. Aztán kivetették a sisakokat, még mindig jó volt. Kivetették a navigátor táskát - amiben szerszámok is voltak, kivetették a telefonjainkat, a vizünket. Így is megmérték a kocsit és így már két kilóval az 1230 kilogrammos határérték alá kerültünk.
Azt azért tudni kell, hogy a kocsiról több minden is leszakadt az első három szakaszon, nem volt már tükrünk és az aljavédő is darabokban lógott. Valóban ki volt centizve az autó súlya és most ez sajnos így alakult. Ott nem mondtak semmit, mehettünk tovább.”


A szerviz után újra nekivágott a három szakaszos körnek a páros. „Az ötödik gyorsaságin elszakadt a generátor szíja. Töltés nélkül jöttünk le a gyorsaságiról. Mire ki tudtuk cserélni a szíjat, addigra már kikéstünk. Kiálltunk. Utólag pedig megtudtuk, hogy ki is zártak bennünket a súly miatt.”

A Felügyelő Testület döntése ellen fellebbezhetett volna a Botka Rally Team, de a pilóta szerint nem lett volna értelme. Dávid röviden kommentálta a döntést: „Nagyon sajnáljuk”

Egy nappal hamarabb hazaért a csapat Lengyelországból. Szomorúan, de nem elkeseredetten nyilatkozott végül a pilóta: „Megyünk tovább ezen az úton! Előre nézünk, a Barum Rally következik. Tavaly nagyon jól éreztük ott magunkat, élveztük az autózást, remélem most is így lesz.”

Augusztus végén rendezik meg a csehországi Zlínben az ERC sorozat következő futamát, a Barum Czech Rally-t, ahol a Botka Rally Team párosa is indul!

Az ötödik gyorsasági szakasz belső felvételét, ahol már töltés nélkül ment végig a legénység, itt találja: https://youtu.be/U4vpP68wRlw

Hírek, információk a csapat facebook oldalán: https://www.facebook.com/BotkaRallyTeam/

Fotó: www.duen.hu

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!