-->
15 június 2016 Szerző 

Két nagyon rosszul sikerült verseny után újra pozitív élményekkel és büszkén fejezte be a Veszprém Rallyet a Speed Rally Team versenyzője Novák Balázs, Molnár Pistivel a jobb1-ben.

 

Amennyire nem akartál menni erre a Veszprém Rallyera, annyira jól sikerült?

Igen, jól látod. Valóban nagyon nem akartam, de annyira meggyőző volt mindenki, hogy beadtam a derekam. Nem bántam meg! Most így utólag azt tudom mondani, hogy nagyon megérte benevezni erre a versenyre, hiszen a pontokat tekintve is sokat számít, illetve az eredmény az a vártnál sokkal jobb, hiszen kategória 2. helyen és abszolút 5. helyen sikerült abszolválnunk a hétvégét. Ha nem kapunk 40 mp büntetést, azért mert gyorsabban haladtunk a pályabejáráson, mint kellett volna, akkor talán az első helyet is megkockáztatom. De le a kalappal Balla Tamás előtt, megérdemli az első helyet, gratulálunk neki.

 

Hogy bírta ezt a versenyt a BMW?

Magam sem hittem el, de tökéletesen túlélte a hétvégét. Köszönjük Kecskés Rolandnak a nagyon komoly felkészítést, teljesen műszaki hibamentesen zártuk a versenyt. Tóth Attila gátlói is nagyon jók voltak, köszönjük neki is még egyszer. Egyszerűen el sem akartam hinni, hogy ennyire jó most a kocsi. Nyitott puha gumikkal mentünk, ami nagyon kedvezett a saras gyorsokon, amire szintén nem számítottam. Minden tekintetben jó élményekkel zártuk ezt a futamot, visszanyertem a lelkesedésem.

Melyik gyors tetszett a legjobban?

2-es és 4-es gyorson csúszott a gumi, pedig azt hittük, hogy azon sikerül a legjobb időt menni, pedig nem. Az utolsó nagyon saras gyors volt a legkirályabb, minden tekintetben az viszi a pálmát. Élveztük és ezen tudtuk hozni a mi abszolút időnket is.

 

Akkor folytatjátok a bajnokságot?

Igen. Most már túl vagyunk a két komolyabb versenyen ISEUM és a Veszprém Rallye, igaz Kassáról is hallottam szépeket, de most a júliusi Székesfehérvár Rallye-ra koncentrálunk.

Köszönöm a riportot és gratulálok az eredményetekhez!

Partnereink:

Dr. Marcus, Strapa- Pack Kft., Keveland Kft., Marso Kft., I.SZ.I. Produkt Kft.

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!