-->
28 máj. 2016 Szerző 

Felemás futamon van túl az Iseum Rallye-t követően a Full-Gas Motorsport Egyesület. 

A Spitzmüller Csaba - Bazsó Attila kettős az abszolút negyedik helyen autózott, amikor egy árok foglyává vált a fiúk Mitsubishi Lancer EVO X-e, míg a Nagy Mátyás - Nagy Tamás testvérpár a 3-as géposztály hatodik helyén teljesítette a szezon első murvás versenyét, de egy műszaki probléma miatt nem tudták igazán összemérni az erejüket a kategóriatársaikkal.

 

Spitzmüller Csaba:

Igazából minden klappolt, végre úgy mentünk murván, ahogy lehet. Tavaly nem volt jól beállítva az autó, egyszerűen csak kínlódtunk, semmi sem működött. Rengeteg dolgot megváltoztattunk a Mitsubishin, visszatértünk a régi beállításokhoz és ez jó volt, mert a teszten remekül viselkedett az autó. Mikor elkezdődött a Szombathely Rallye éreztem, hogy most jók leszünk. Elég komolyan bekezdtünk, a második gyorsasági után a harmadik helyen álltunk, majd a nap végére minimális hátránnyal, visszacsúsztunk a negyedik pozícióba. 

Gyakorlatilag az volt taktikánk, hogy a negyedik-ötödik helyen forduljunk, hogy másnap ne nekünk kelljen takarítani, mert a tisztább pályákon sokkal jobb időket lehetett autózni. Erre építettük fel ezt a versenyt. Minden stimmelt, és vasárnap úgy voltam vele, hogy a harmadik hely nagyon közel van, tudtam egy, maximum két gyorson belül utolérjük az előttünk levőt. Herczig Norbi és Hadik Bandi óriási csatát vívott egymással, de nem voltak túl messze tőlünk és úgy gondoltam, hogy van arra sansz, ha valamelyikük hibázik, akkor azt el tudom kapni. Ebből annyi lett, hogy én hibáztam. Nem volt egy nagy baki, csak végzetesre sikerült, mert az autó eleje beesett egy mély árokba, ahonnan már nem volt visszaút. A Mitsubishi alja felakadt és majd negyed órát csücsültünk odabent, mire az a rengeteg néző, aki a segítségünkre sietett ki tudott tolni minket. Becsületből teljesítettünk még két gyorsaságit, majd kiálltunk, mert ekkora hátrányból nem volt értelme folytatni a küzdelmet, hisz minden esélyünk elveszett a pontszerzésre. 

 

Nagy Mátyás:

Az első nap a váltóban a végáttételünk felpikkelyesedett és az egész szombati napot így teljesítettük, emiatt nem is tudtuk felvenni a harcot a kategória elejével.
A negyedik helyen fordultunk, este a szervizben kicseréltük a váltót és arra készültünk, hogy másnap harcba szállunk a dobogóért. Sajnos ez csak terv maradt, mert vasárnap minden gyorson szereltünk. Hiába kapott új váltót a Mitsubishi, a hibás végáttétel szétrázta az osztóművet és a kuplungot, így nem tudtunk gyorsan autózni, sajnos egy tiszta szakaszunk sem volt. A szombati 60 gyorsasági kilométer sajnos nem múlt el nyomtalanul, így már annak is örülünk, hogy egyáltalán célba értünk a hatodik helyen és szereztünk pár pontot

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!