-->
15 máj. 2016 Szerző 

A Bütösi- Radványi rally páros ezüstöt érő kupákkal lett gazdagabb a 22. Hell Miskolc Rally-n.

Technikai gondoktól sem mentes versenyt tudhatnak maguk mögött, ahol a szervizcsapat is kitett magukért, hogy a célt meglássák a fiúk a Miskolci Városháza Téren.

Interjú Bütösi Zsolt autóversenyzővel, a "HELL 22. Miskolc Rallye az Avalon Kupáért" után.

2016.04.29-30. Bütösi zsolt - Radványi József
Zsomar-Ker Kft - Mitsubishi Lancer Evo VI

Borsodi versenyzőként nagyon vártad már a navigátoroddal a 22. Miskolc Rally-t.

- Nagyon szeretem a Miskolc Rallyt, hatalmas élmény itthon versenyezni, mindig örömmel tölt el a hazai közönség előtt versenyezni, nagyon lelkesek.

Gondolom elég volt a pályabejárás, hisz számotokra ismerős volt minden kanyar. Vagy még sem?

- Őszintén megmondva régi itinireket elővéve és azokat le ellenőriztük mindegyiken csak egyet mentünk, úgy gondolom már elég sokat versenyeztünk ezeken a pályákon ahhoz, hogy ismerjük mindet.

Technikai gond mentes volta versenyetek? Mi történt a 7-es gyorson?

- A Sátai szakaszon a vasúti átjárónál nagyon szűkre tettem a bal elejét és megütöttem, be fordult a kerekünk dőlése elszakadt az egyik tartó csavar és bele ért a gátló tetejébe, elég csúnya hangja volt hirtelen nem tudtam mi a baj és visszább vettem a tempón. Utána a szerviz következett a fiúk orvosolták a gondot, állítottak a futóművem, és olyan lett mint az új. Az utolsó előtti gyorson brutális kerregő hang jött a váltó felől, konkrétan mint ha egy MTZ traktort hidegindítóval éppen beindul. Elkezdtem simogatni és becézgetni a kocsit hogy még ezt az egy gyorsot bírja ki.
Ki bírta kapott egy puszit is. Itthon kiderült a végáttételünkből tört le egy fog.

Hogy éreztétek magatokat a Micuban? A 13 gyorsból melyek feküdtek nektek a legjobban?

- Egyre jobban csak nő a versenykilométer vele és egyre többet merek már vállalni, különösebben nem volt kedvenc mindegyiket szerettem. 

 

Miként sikerült számotokra a verseny? Hol végeztetek a kategóriátokban?

- Kiegyensúlyozottan próbáltunk menni végig, ami meghozta az eredményét.
A második helyen jöttünk be a P14 es kategóriába, amit sajnálok hogy váltó hiba miatt eléggé vissza estünk az abszolútban.

 

Legközelebb hol találkozhatnak veletek a szurkolók és a portálolvasók?
- Következő ORB futam Szombathely. Oda készülünk, és a nevezési listát nézve eléggé népes a kategóriánk, úgyhogy nem lehet lesz lazsálni.

 

Köszönjük szponzorainknak hogy az idei évben is velünk vannak:ItSelf Kft., Procert Kft., Horváth Kft., T-Forex Kft., Lénárt Tech Kft., Zabos Kft., Scarpa Pizzeria, Balomo Kft., Festék Csodák Kft., BMP Profi Kft., Szilvási Roland Nemzetközi Szállítmányozás, Kraft Bau Sthal Kft., Net Ria Lan Kft., BKM Rendszertecnika Kft., Best Tyre Kft., Profi Tax Center Bt, Tecnitop Service Kft., Csengusz-szer Kft., Muskatal-Ép Kft., Horváth és Tsa. 2003 Kft.,LAROF Innovációs Kft.

 

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!