-->
12 máj. 2016 Szerző 

Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel, a "HELL 22. Miskolc Rallye az Avalon Kupáért" után.

2016.04.29-30. Juhász Csaba - Juhász Zsolt

Juhász Média Kft - Honda Civic TypeR

Felfokozott hangulatban várta Juhász Csaba és testvére Zsolti a Hell 22. Miskolc Rallye-t. Hazai verseny lévén szerettek volna jól szerepelni a szponzoraik, a barátaik, és az ismerőseik előtt. De az élet sajnos másképp írta a verseny itinerét, a forgatókönyvét.

Hazai versenyzőként nagyon vártad már testvéreddel a 22. Miskolc Rally-t. Gondolom elég volt a pályabejárás, hisz számotokra ismerős minden kanyar, vagy még sem?
- A pályabejárás jól sikerült, ezeken a szakaszokon már sokszor versenyeztünk. Egyedül a Sáta-Sáta gyorsaságihoz írtunk új itinert. Rohanás, kapkodás nélkül sikerült megoldanunk a feladatot, és ráadásul betartva a versenykiírásban rögzített időkorlátozásokat. 

Pénteken az átvételek után még egy kis pihenőre is jutott idő, így hát haza ugrottam egy forró húslevesre, és még aludtam is egy kicsit. Majd felfrissülve, regenerálódva vártam a rajtot. Feltettük a tavalyról megmaradt, beregisztrált gumikat, és már repesztettünk is Zsoltival Felsőnyárád felé az etapon.

Technikai gondoktól mentes volt a versenyetek?Amíg mentetek, hogy éreztétek magatokat a Hondában?
Az első szakaszon (Felsőnyárád) egy kicsit meglepődtem, az aszfalt még jobban csúszott, mint amikor a MARB futamon rendeztek itt versenyt. Nagyon lassan mentünk, de a beíróban ért minket a még nagyobb meglepetés: a többiekhez képest nem voltunk azok. A Parasznya-i gyorson már jobb volt a tapadás, és ezt a szakaszt is szeretem, úgyhogy végre padlón nyomhattuk a gázt. Az autó nagyon jól viselkedett, jó volt vezeti a gyors kanyarokban, és ennek köszönhetően az első kör végére vezettük a P14 és a 2WD+ kategóriát.

A második kör viszont a többieknek jobban sikerült,a P14 kategóriában visszacsúsztunk a második helyre. De a 2WD+ kategóriát még magabiztosan vezettük, mivel ott miénk volt a legerősebb autó, ezért a P14 megnyerése jelentette számunkra a nagyobb kihívást.

Másnap aztán a bükkszentlászlói szakaszon belehúztunk, és egy kisebb kicsúszás ellenére, visszavettük a P14 első helyét.Sajnos a gyorsasági után etapon már hallottam, hogy a kormányszervó szivattyú rendellenes hangokat ad. Reméltem, hogy még tudjuk teljesíteni a következő két gyorsaságit, és majd a szervizben a csapat megoldja a problémát.

Sajnos odáig nem jutottunk el, mert a Garadna-Mályinkán az erdőben leparkoltunk az árok szélére. Egy jobbos visszafordító kanyarból jöttünk, ahol nem tudtam időben ellenkormányozni, mert a megakadt kormányszervó felmondta a szolgálatot. A jobb első kerék lekapott a sárba, és behúzta az autót az árokba. Az autó padlólemeze felült a sárra és a kocsi nem mozdult. Mire a nézők odaértek (köszönjük a segítséget) addigra több percet veszítettünk és a kuplung is megadta magát. Fel kellett adnunk a versenyt első helyről, hazai pályán, és ez nem volt kellemes érzés.

Legközelebb a Mitropa Rally Cup, Velenje Rally-ján találkozhatnak veletek a szurkolók és a portál olvasók?
Most már a következő versenyre, a Velenje Rallye-ra koncentrálunk. Jelenleg próbálják véglegesen megoldani a kormányszervó problémát. Addig viszont erre a versenyre nem az FD2-es Civicet, hanem egy A-s EP3-as Honda Civic versenyautót biztosítanak nekünk. Az autó Olaszországból érkezik, szekvenciális sebességváltóval, A csoportos fékkel és futóművel. Az autóval érkezik egy mérnök és két szerelő, a többiek a megszokott csapat tagjai lesznek: Juhász István navigátor, Berecz Viktor csapatvezető. 

Köszönjük Partnereink segítségét! Az "Infovárosok hírportál hálózat", Kelet-Atlasz Kft., Aqua General Kft., H.B.c.e., Komplex-D Kft, Unilub Kft,  Vozik Balázs egyéni vállalkozó, Phobex Kft., Öko Transz Kft, Bója Teherfuvarozás, Gobaldaru.hu, Naturgoldfarms, Eastjob, Olvisz 98 kft, Diák meló, Dr. Lan Kft., Glasstone Kft., Szamsped Kft., Lanexpert Kft., Magyar Ipar Kft., Termix Bt., S7 Gázfutár, Akku-System.hu, H-Euro Konzult Bau Kft., D.D.Z. Med Kft., Kóródi Tamás E.V., Interagrowashker Kft., Vivifier.hu, Hernád-Fólia Kft., Mihidra Kft., Vargartrade Ferr Kft., Black-Point Kft, Bionly Kft., Natur-GoldFarms Kft, Tiszaújváros  Transz, Baromfi Trans 2008 Kft, Assit-Trend, Viveszt-Med Bt., ML-Log Kft., Baromfiudvar 2002 Kft., Product-Price Kft., Zsomár-Ker Kft., R-Pex 2000 Kft., Kartel 97 Bt., www.bblogistic.eu, AutóM3, Total Wagon Management Kft., Hard Trans Kft., Márkó ABC, Fest-Group Kft., TT SPED Kft., Munkaközvetítés Nagy Ferenc E.V. www.phobextools.com,  P.O.P. Kft., Magyar Mélyépítő Kft, Palker Papír Kft, Alfa Szerszámcentrum Kft‎., Görög-Fejes Bau Kft. Mónus István EV., Bodnár Béla EV. EXCEL-IT Kft., FÉLIX Professional. NR Szoftver Kft., P+N INVEST KFT., Star Holding Kft., BSZB Invest kft., Cet Jam, Cet Star Plus Kft., Gasztro K.C. , K&K Food, Dr. Sóczó Réka egyéni ügyvéd, Extrem Line Kft.

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!