-->
25 június 2015 Szerző 

Interjú Magyar Noel Polaris versenyzővel.

Polaris Off Road Maraton IV. Futam Bajót - Szarkáspuszta.

Június 27-én rajhoz állsz a versenyen, most milyen vassal teszed tiszteleted a rendezvényen, és kik várhatóak rajthoz állni a kategóriádban? A pályáról mi a véleményed? Hogy állsz jelenleg a 2015-ös bajnokságban? Édesapád indul-e ezen a futamon?

 

- Sziasztok, igen rajthoz állok a Polaris Offroad Maraton következő futamán Szarkáspusztán.
Az idei évet ebben a kupasorozatban a Polaris Scrambler 1000-el kezdtem meg, tehát azzal fogok indulni. Nagyszervíz után van a gép, nagyon szépen működik rajta minden egy hang nélkül. Ezért köszönet a polarisquad.hu-nak és Szabó Viktor barátomnak, profi szerelőmnek. A kategóriám a 4x4 profi, ebben szokás szerint Illikmann Attila lessz a nagy ellenfelem, mellette rajthoz állnak még külföldről is versenyzők. Róluk egyenlőre nem tudok információt adni, de remélem ellenfélre találok bennük. Lehet lesznek meglepetések is!

A pálya az egy enduro jellegű területen fekszik, szerintem érdekes, technikás pálya. Jó lessz nyílt terepen versenyezni végre. Idáig a bajnokságban első helyen állok, ami persze bármikor változhat.
Eddig minden futamon sikerült a dobogó tetejére felállnom.
Édesapám tervezi, hogy elinduljon. DE óvatosan kellene mennie, hiszen 10 hete esett át egy gerincműtéten. Az ő Polarisával azóta én járok trophy versenyekre, szerencsére eredményesen. Ő pedig a navigátor szerepet tölti be az anyósülésen.

Támogatóim a szüleim továbbra is, valamint szervizt a polarisquad.hu-nak köszönhetem, a gumiszerelést a Szalvano gumiszerviznek, illetve a GP trend Kft is támogat.

Szurkoljunk Noelnek és sporttársainak közösen a Bajót - Szarkáspusztai versenyen!

- Hajósi Miklós -

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!