-->
19 április 2018 Szerző 

A 2017-es sikeres rendezés után, 2018-ban ismét Kiskunlacházára irányulhat a technikai sportok, a motorozás szerelmeseinek figyelme.

Motocross Európa-Bajnokság 2018 Kiskunlacháza

Travnev Ivánt kérdezem a verseny előtt:

A 2017-es sikeres rendezés után, 2018-ban ismét Kiskunlacházára irányulhat a technikai sportok, a motorozás szerelmeseinek figyelme.

Több, mint egy évtizedet kellett várni, hogy Magyarországon nagyszabású Motocross versenyt láthasson a nagyérdemű.
A 2016-os esztendő végén döntött úgy a Kiskunlacházi KMC (egyesület) vezetősége, tesznek egy próbát, és versenyt kérnek a Nemzetközi Szövetségtől. A pályázat sikerének köszönhetően hosszú szünet után FIM Motocross verseny megrendezésére került sor Magyarországon, 2017 július 8-9-én.

Ennek a sikerén felbuzdulva, most április 28-29-én kerül ismét Motocross Európa-Bajnokság megrendezésre kiskunlacházán.

Milyen kategóriákban és hány évesen mérhetik össze a tudásukat a versenyzők?

- A mezőny három kategóriában mérheti össze tudását:

  • Open Európa Bajnokság

125ccm-es kétütemű motoroktól a 650ccm-es négyütemű gépekig engedélyezett az indulás bármely európai országból.

  • 65 ccm Zóna Európa Bajnokság

65ccm-es kétütemű gépekkel lehetséges az indulás a FIM (Nemzetközi Motorsport Szövetség) által meghatározott SE Zone tagországaiból. A versenyzők életkora minimum 8, maximum 12 év lehet.

  • 85 ccm Zóna Európa Bajnokság

85ccm-es kétütemű gépekkel lehetséges az indulás a FIM
(Nemzetközi Motorsport Szövetség) által meghatározott SE Zone tagországaiból.

A versenyzők életkora minimum 11, maximum 14 év lehetett.

Ezen a versenyen ott volt, a ma már nemzetközi szinten is elismert, fiatal versenyző Kovács Ádám Zsolt - Supercross Európa-bajnok 85ccm-is.

Mi lesz verseny menetrendje és programja?
- A verseny menetrendje 2018-ban az előző évhez hasonlóan, ugyanazokban a kategóriákban mérhetik össze a tudásukat a versenyzők!

A Zóna Európa bajnokság esetében négy részre osztották Európát, a Magyarországi zóna hat versenyből áll, a mi zónánk második versenye a lacházi megmérettetés. Az idén is azok, akik a sorozatban az első tízben szerepelnek, azok jutnak tovább az évvégi Eb fináléra. Ezeken a zóna versenyeken magyar versenyzőink rendszeresen jól szerepelnek, így várhatóan most is nagy izgalmakra lehet majd számítani!

A nevezések még nem zárultak le, de minden kategóriában 40 versenyző indulhat. A verseny második napján lesz egy meghívásos- amatőr verseny is. Több infó később!

Kiegészítő program – 2018-ban

Retro motocross

A Lacházi EB-n bemutatkozhatnak a retro motorosok is. A klub tagjai 2016-ban tömörültek szervezetten a Retro MX klub Hungary soraiba. Nem ritka köztük az ötven-hatvan éves motorokkal rendelkező versenyző, akik közül nagy többsége a motorhoz illő korhű felszerelésben rója a köröket.

Miért volt kiemelkedő esemény a 2017-es verseny Kiskunlacházán és miért lesz kiemelkedő 2018-ban?

- Egy évtizedes kihagyás, a 2017-es sikeres rendezés után újra Motocross kontinensviadal Magyarországon

- Terep-motor-sport ünnep

- Budapesttől 40 km-re, a kiskunlacházi motocross pályán

Mennyi nézőre, kilátogatóra számítottok a két nap alatt?
- Ezen az akár több ezer nézőt is vonzó rendezvényen, egész napos családi program keretében népszerűsítjük a

- Hobbi - szabadtéri sportolást

- Utánpótlás és profi motorsportot

- Egészséges és felelősségteljes életmódot és a sportszerű viselkedést

- Nemzetközi összetartozást és a multikulturális kapcsolatokat

- Több, mint 10 éve nem volt Motocross világverseny Magyarországon

- A téli Budapest Motor Fesztiválon kívül nincs motoros tematikájú expo az évben

- A helyszín Budapesttől kényelmesen elérhető távolságra van

- A rendezvénnyel Kiskunlacháza motoros túra és programturisztikai célponttá válik

2018-as terveitek, céljaitok?

- A verseny 2018-as ismételt megrendezésével szeretnénk az elkezdett munkát folytatni, a hagyomány megteremtését folytatni.

Ez népszerűsítheti mind Kiskunlacházát és mindazokat az eseményeket, programokat, amiket esetleg mellé tudunk szervezni, mind ezt a technikai sportot.

 

Miért Kiskunlacháza?

Kiskunlacháza - „A Terep” -, amiről ezután sokkal többen fognak beszélni!

A pálya Magyarország egyik legöregebb közel hatvanéves múlttal rendelkező motocross pályája.Budapesttől mindössze 40 kilométerre található. A kiskunlacházi pálya első hivatalos versenye 1960-ra. datálódik, ezt követően a szakág virágzását élte, és egymást követték a rangos nemzetközi versenyek, olykor évente három, négy. A jelenlegi vezetés 2010-től szakaszonként vette át a pálya, illetve az egyesület irányítását, vezetését. Az akkori lepusztult állapotokat mára sikerült javítani. A pályán újra felpezsdült az élet, a kezdeti regisztrációs versenyeket kupafutamok, majd bajnoki, és csapatverseny követte. A 2016-os elképzelés, illetve cél is megvalósult, Európa Bajnokságnak adott otthont az Európa szerte ismert pálya. A csapat nem titkolt célja a jövőre nézve, Magyarország folyamatos visszacsatolása a Nemzetközi Motocross világába.

Szurkoljunk közösen a pálya szélén április 28-29-én a versenyzőknek!

 

Szabó Károly

Kiskunlacházi Motoros Klub – elnök

Motocross EB-szervező -rendező

+36 70 260 8868

 

Travnev Iván

Kiskunlacházi Motoros Klub – elnökhelyettes,

Motocross EB – szervező

+36707734113

 

Szabó Gabi – sajtóreferens 

+36 30 200 1 200

Szurkoljunk közösen a pálya szélén április 28-29-én a versenyzőknek!

Fotók: Dirtygraphy

 

 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!