-->
07 augusztus 2018 Szerző 

Interjú ifj.Kacsa László díjugratóval a Július 7. és 9. között nemzetközi és regionális díjugrató verseny után, ami az 51. Hortobágyi lovasnapok keretein belül került megrendezésre a Mátai Ménes versenypályáján!

Eredményes volt a verseny, úgy hallottam számodra. Mesélj róla kérlek:
- Igen, úgy gondolom, hogy remekül alakult a hétvége, sikerült mind két versenynapon jól teljesítenem, nekem és a lovaimnak! Négy versenyszámban indultam a két lovammal, ebből háromba sikerült helyezést elérnem!  Ebben a népes, remek lovasokból álló mezőnyben, nem is várhattam volna ettől jobbat! Lovaim: Sára egy 12 éves magyar félvér, és Amaretto egy 13 éves holland sportló, remekül teljesítettek, és hozzásegítettek ehhez a sikeres hétvégéhez!

Ha már díjugratás, megosztanád a portálolvasókkal, hogy mióta versenyzel, mi is vitt arra, hogy díjugrató legyél?
- 5-6 éves koromtól lovagolok! Akkoriban még pónin kezdtem a versenyzést gyermek ügyességi versenyeken. Később, nagyobb gyermekként a díjlovaglásban versenyeztem, mert az edzőim szerint és szerintem is minden lovassport alapja az idomítás! De már akkoriban is inkább a díjugratás vonzott! Tavaly márciusban tettem le a díjugrató rajtengedély vizsgát! 2017-ben sikeresen teljesítettem a kezdő lovasoknak kötelező versenyeket, és idén léptem az ifi lovasok sorai közé! A lovak, a lovassport szeretete miatt lettem díjugrató versenyző! Szerintem a díjugratás a lovassport királykategóriája!

Együtt élsz, s mozogsz a lóval ugratáskor. Mi is a helyes testtartás ugratás előtt-közben-után? Mennyire tudod megkönnyíteni a ló dolgát?
- Igen, legalább is minden lovas célja, hogy összeforrjon a lovával! Ez ennek a sportágnak a szépsége, hogy tulajdonképpen ketten vagyunk egyek a lovammal! Kettőnknek kell közös egyensúlyban maradnunk a siker érdekében! Ebben a sportban mindent ketten csinálunk a lóval, habár külön testben élünk, külön gondolkozunk, de a versenypályán közösnek kell lennie az egyensúlyunknak, a gondolatainknak, az akaratunknak! Nekem kell megjegyeznem a pálya irányvezetését és oda vinnem a lovaimat az aktuális ugráshoz, igyekezve megtalálni a legideálisabb elugrási pontot, és a lehető legrövidebb íven megközelíteni az ugrásokat! Ezzel tudom megkönnyíteni a lovaim dolgát!

A ló szeme mit árul el neked?
- Csak is a feltétlen, odaadó szeretetet és az értelmességüket!  A lovak testbeszéde sok mindent elárul, de többnyire a fülükkel jelzik a figyelmet, a félelmet és néha a kis gonoszságukat is!

Van e példaképed? Ifi lovasként gondolom jogos a kérdés?
- Példaképem Marcus Ehning német díjugrató, Olimpiai bajnok, Global Champion Tours győztes, sokszoros nagydíj győztes!  Minden pályáját csodálattal nézem! Aki több mint húsz éve a világ legjobb díjugratói közé tartozik!

Miként tudsz összhangban lenni a lóval?
- Mivel lovaimat családtagként kezeljük, otthon tartjuk, ezért minden mozdulatukat ismerem! Heti öt alkalommal, napi négy lovat lovagolok, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok időt tudok velük eltölteni!

2018-as későbbi versenyeidről tudhatunk-e információt, illetve a terveidről mesélnél-e?
- 2018-ban szeretném megerősíteni az ellenfelek számára, hogy ifi lovasként számoljanak velem! Szeretnék még Országos szintű versenyeken jó eredményt elérni! Illetve gőzerővel készülök a Megyei Döntőre, és az Észak-kelet Magyarországi regionális döntőre! Ezek előtt meg minél több versenyre eljutni a felkészülés érdekében!

- Hajósi Miklós -

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!