-->
19 máj. 2015 Szerző 

Interjú Kis Ádám autocross versenyzővel.

 

Túl vagy az első Autocross Európa Bajnoki futamodon, amely május 9-10-én került megrendezésre németországi Seelow városában lévő pályán.

Humpoleci sikeren felbuzdulva vágtál neki a szabadedzésnek, időmérőknek, és az előfutamoknak.

Voltál utolsó, ötödik, majd a harmadik helyre hoztad be a Mitsubishi Colt-ot.
Hogy érezted magad a folyamatos javuló eredmények láttán? Az elődöntőre készülődtél, amikor felbőgött a Colt motorja és így nem állhattál a rajtrácsra. Így technikai gond miatt feladni kényszerültél a versenyt. Viszont nem nagyon hagyod kihűlni a Coltot, mert Szeghalmon állsz vele rajthoz a Magyar OB-n.

- A szabadedzésen és az időmérőkön nem éreztem stabilnak az autót, sietett a hátulja, nem is igazán tudtunk jó időeredményt elérni, próbálkoztuk a fékerő állításával, mely kevésnek bizonyult s a végén kiderült, hogy nem az volt az autó problémája. A második időmérőn már érezhető volt a gond az autóval, ellentétes irányban mozogott, mint ahogy próbáltam terelni, majd sikeresen lekapcsoltam az AC pumpát is és így véget ért az időmérő számomra. Az első előfutam rajtjánál kiderült az autó igazi problémája, az első diffim darabokra tört a rajtban. Két kör teljesítése után úgy döntöttem, hogy elhagyom a versenypályát, hisz hátsókerék hajtással nem tudtam felvenni a harcot az ellenfeleimmel. Aztán osztóművet cseréltünk és bizakodva vártuk a második előfutamot, amelyet az utolsó helyről kezdhettük meg.  Sajnos a második előfutamon kiderült, hogy az autó tavalyi rajtprogramjai nem igazán megfelelőek az erősebb motorhoz. Bár a rajtot időben elkaptam mégsem volt áttörő, sajnos az első kanyar előtt rátoltak belső íven a falra. A mezőny után kellett eredjek, mely nem bizonyult feleslegesnek hisz az előfutam végére két hellyel előbbre kerültem.  Így a harmadik előfutamot már a második sorból kezdhettem meg. A harmadik előfutam rajtját szintén sikerült időben elkapni viszont belefulladt az autó ismét a rajtba, és így kisebb csetepatéba kerültem az autóval, mely azt jelentette, hogy elől, bal oldalt, jobb oldalt majd hátul is összetört a Colt. Viszont az első kanyar kigyorsításánál, már negyedik helyen álltam a Colt-tal. Hál Istennek teltek a körök az autó nagyon jól viselkedett, nem tudott leszakítani az első hármas. Az utolsó előtti kör végén második helyen haladó Ales Fucik elkezdett lassulni és az előttem haladó Fabia elkezdte az előzését, mely az utolsó kör első kanyarjában a kijárati íven sikerült is neki. Így egy kicsit meg tudott lépni előlem, hisz én a sikánnál értem utol a Fabiát, ahol nem lehetett megelőzni és feltartott. A sikánból kijutva a fölfelé vezető balos kanyarnál belső íven el tudtam menni én is, hogy megpróbáljam a lehetetlent, utolérni a másodikat. Sajnos a figyelmem lankadt az utolsó kanyarnál, ha jobban odafigyelek, akkor meg lehetett volna a második hely is. De így sem szégyenkezhetünk hisz harmadik helyre behoztam a Coltot, két pozíciót javítva a rajtrácshoz képest. Ezután következett egy másfél órás pihenő, mely számunkra nem volt pihenő hisz az autót lakatolni kellett elől, hátul, jobb és bal oldalt is. Itt már egyértelműen látszódott a logolásból hogy rajt után befulladd az autó. Kikerült az intercooler hűtő is az autóból a fent maradt csövezésbe rongyok kerültek, sajnos hibáztunk hisz az egyik rongy bent marad úgy került be a cooler a helyére. Mint utóbb kiderült ez a hiba a versenyhétvégénk végét jelentette. Elindultunk a rajtelőkészítőbe, hogy felálljunk az elődöntőre, de a pillangószelepek nem zártak vissza gázelvételre. Öt perc szerelési időt kaptunk a német rendezőségtől, mely idő alatt sajnos nem jöttünk rá a hiba okára. A pontversenyben így igen nagy hátrányra tettünk szert. A mai napon már mosolygunk ezen a hibán.

 

Mennyire kedvenced a Szeghalmi pálya?

Szeretem a szeghalmi pálya vonalvezetését, úgy gondolom, hogy egy technikás pályára érkezünk a Colttal. A rendezés színvonala minden évben kiváló. Szép emlékekkel szoktuk elhagyni a pályát.

Szárazkartert tervezel a Colt-ra, mikorra kerül rá, és ezzel jobb lesz a kenése a motornak?

Megérkezett a szárazkarter Angliából, de a mostani versenyhétvégén nem kerül be a Coltba, így az új motorok sem kerülnek kipróbálásra. Nagy reményt fűzünk a száraz karterhoz stabilitás terén. Valószínűleg erősebb lesz a Colt új motorja a szárazkarterrel és állandó lesz az olajnyomás is. Mely tartósabbá teszi a motorunkat.

Rupa és Matschenberg előtti tesztnek szánod a versenyt, vagy azért odateszed magad?

- Természetesen minden versenyen a maximumot próbálom kihozni magamból és azt gondolom az egész csapat így tesz. Viszont a mezőny hiánya miatt, általában az országos bajnokság fordulóiba tudjuk tesztelni, állítgatni a Coltot versenykörülmény között. A csapat és én is jobban tudunk az autóra és annak beállításaira koncentrálni, ezen versenyeken. Hisz nem mindegy hogy két három vagy húsz autó ellen kell küzdeni. Természetesen győzni szeretnék Szeghalmon.

Kategóriádban kik várhatók a versenyen indulni?

- Velünk együtt két-három versenyző várható, hogy indul kategóriánkban.

 

Támogatók: Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Imperium Computer Kft., Adip’art Kft., Levianus Szolgáltató Kft., Silk Brother Kft.

 

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

 
 

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!