-->
20 április 2015 Szerző  Hajósi Miklós

Interjú Kis Ádám autocross versenyzővel a 2015-ös évad előtt.

Elérkezett a 2015-ös év számodra az autocross szakágban.

Mesélnél a 2015-ös terveidről, az Európa Bajnoki, Zóna és Magyar OB-ban tervezett futamaidról, a csapatod felállásáról.
- 14 versenyt tervezünk a 2015-ös szezonra, mely 13 versenyhétvégét jelent csapatom számára.

Reméljük idén sikerül teljesítenünk a teljes EB szezont. Sajnos az első és utolsóelőtti OB versenyt, ki kell, hogy hagyjuk, hisz időpontilag egybe esik EB versennyel, mely csapatunknál prioritás élvez. Idén is, mint tavaly 2 fő szerelővel, 1 fő videóssal, 1 fő fotóssal, 1 fő versenyzővel vágunk neki a szezonnak. Rajtuk kívül természetesen több külsős és családi segítőnk is van. A magyar bajnoki futamokon két másik versenyző is indul majd színeinkben Touring kategóriában. Terveink az idei szezonra, az EB-n az első öt hely egyikének megszerzése összetettben, mellyel elégedettek lennénk, reméljük a „technika ördöge” is velünk lesz. A magyar bajnokságban pedig szeretnénk az élen végezni.

Folyamatában van egy új Mitsubishi Colt EVO építése. Ez miben tér a 2014-es versenyautódtól?
- Igen. Az autó építését elkezdtük már októberben, sajnos az összes fejlesztés, melyet terveztünk nem fog elkészülni a szezon elejére, de talán az EB nyitányra befejezzük mindet.

Az autóba, a Nyirádra elkészült motor kerül az első versenyre, mert az új motorokat, melyek már elkészültek nem szeretnénk szárazkarter nélkül használni. Sajnos a szárazkarter csak április második hetére érkezik meg hozzánk. Új turbó kerül az autóra, lejjebb kerül 2 centimétert a hasmagasságunk, gátlóinkon történtek átalakítások, minimális dizájn változtatásaink lesznek.

2014-ben, jó pár EB futam van a csapat és mögötted. Remélsz-e könnyebbséget ez által az idén?
- Sajnos a tavalyi szezon a szenvedés éve volt, így idén se lesz sokkal könnyebb az EB, de legalább a pályákat megismertük tavaly. Beállításaink sajnos nincsenek, tehát az idei év lesz az, amikor remélhetőleg ezekre rátalálhatunk.

Április végén, a csehországi Humpolec-ben kezdődik számodra a nemzetközi autocross szezon. Ez egy FIA CEZ futam is lesz egyben. Ezt tesztnek szánod az autocross EB előtt, vagy pedig kemény harcot szeretnél a sporttársakkal?
- Tesztversenyre készülünk, hisz a verseny előtt talán egyszer tudunk majd tesztelni Ádándon. Természetesen nem feltett kézzel érkezünk majd Csehországba, szeretnénk a legtöbbet kihozni a versenyből.

Támogatók: Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Imperium Computer Kft., Adip’art Kft., Levianus Szolgáltató Kft., Silk Brother Kft.

Kontakt

 
  • Email

    Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    +36-30 563-3153

Autocross

Rallye

Impresszum

Felelős szerkesztő: Hajósi Miklós
Elérhetőségek:
E-mail: hajoka@hajoka.hu
Telefon: +36/30/563-3153

A képek szerzői jog alatt állnak!